Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Vargák (Veres László)

a mestereket. Az „italhoz tartoztak kínálni mogyorót, diót, pereczet, retket bőven". A legény a „Mester Autalért" 25 forintot volt köteles fizetni és a piacra vitt árujáért alkalmanként 1 forintot. A legköltségesebb a céhlakoma volt, amely az előírások szerint a következőkből állott: Úgymint 1. Három Disznó fejet tormával. 2. Négy Ludat Gyömbéres lével, a derekát az aprólékát kásával. 3. Két Nyulat fekete lével. 4. Két Malatzot töltve. 5. Két fejír pecsenyét 50 pénzzel együtt. 6. Egy fazék Sós Káposztát Szalonnával együtt ezek mellé tartozik 12 köböl borral ollyat amellyet a mesterség szeret, ennek egy fele köblit másod napon tartozzék megmézezni borsolni szekfüvezni gyömbérezni".

40 A miskolci vargák céhlevelüket Debrecen városától szerezték. A korábbi céhes kapcsolatokkal szöges ellentétben álló viszony révén a debreceni mesterek szabadon árusíthattak a miskolci vásárokon és ennek ellentételezéseképpen a miskolci vargák a debreceni sokadalmakon.

41 A két céh közötti jó kapcsolat tükröződése az is, hogy a vargalegények szabályzatát is a debreceni céh szolgáltatta.

42 A miskolci vargacéh 18. századi virágzásában a Debrecennel kialakított kapcsolat is szerepet játszhatott. A miskolci vargák Borsodban egyeduralomra tettek szert. Egyszerű termékeik nyilvánvalóan a parasztság körében voltak közkedveltek. A termékek értékesítésére nemcsak Borsodban nyílott lehetőségük, hanem az alföldi településeken is. A 18. század eleji árszabások szerint a miskolci vargák „Kocsisnak való eöregh hosszú sarut", „Lengyel saru"-t, szekernyét, „inasnak való saru"-t és „Asszony embernek való saru"-t készítettek. Tevékenységük körébe tartozott a javítás, ami az idők során egyre fontosabbá vált.

43 A mesterek maguk készítették ki a bőröket is, és ez a tevékenységük a későbbiek során egyre inkább meghatározóvá vált. A vargaműhelyek az ún. Varga szögben, a Meggyes alján és a Szirmai utcában voltak, ahol kádakban történt a bőrök áztatása. A cég tagsága az elöljárók választásával egy időben ún. „Kád-járókat" is választott, akik ellenőrizték az engedélyezett kádak méretét és számát, az áztatott bőrök mennyiségét és a munkavégzés minőségét is. A nagyon vízigényes műhelyek a patakok mentén települtek. A városi előírások a 18. század végétől tilalmazták a meszes bőrök patakokban történő áztatását, mosását. Ezt azonban a mesterek többnyire megszegték, és emiatt mindig napirenden voltak a viták a tanács és a céh elöljárósága között.

44 1797-ben a vargák terjedelmes beadványt juttattak el a vármegyéhez. Kérvényezték a bőrök Szinva Miskoki cipés^ mesterlevelének részlete patakban áztatását. Kérelmüket az alábbiakkal indokolták: (Miskolc, HOM) 1. „.. .azokk (vagyis a Bőrökk) Kád vizekbe való szoríttatása, a Bőrökk rontsolódása, s törés nélkül meg nem készülhet." A kádakban 3 nap alatt sem lehet tökéletesen áztatni. A patakban elég lenne egy éjszaka és reggelre a víz minden szennyeződést eltüntetne. 2. A bőr kikészítéséhez kádanként 3 mázsa kősót használnak, s ezt nem lehet a bőrből tökéletesen kimosni. így a bőr minősége rossz lesz, ezzel a vásárlókat károsítják.