Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Vargák (Veres László)

3. A fáradságos és nem éppen egészséges kádban történő áztatásra nem lehet munkást kapni. így a várost majd elárasztják vidéki, tiszta, folyóvízben áztatott bőrökkel. 4. Ha a vármegye nem engedélyezi a folyóvízben áztatást, akkor a mesterek kénytelenek lesznek új megoldásokat alkalmazni, ami drágábbá teszi a bőrt, ugyanakkor csökkenti a tartósságát. 5. A drágább bőrt nem lehet eladni és így a vargák „kíntelenek lesznek mesterségeket el hagyni". 6. A kádban való áztatás télen megoldhatatlan, mert a víz befagy. Ha felolvasztanák a jeget, „a fagyott Bőrt öszve égetné". 7. A mestereknek lehetőségük lenne a nagyobb folyókhoz vinni a bőröket áztatásra, de ez is növeli a költséget. 8. „Nem utolsó gondolást érdemel az is, hogy az állóvíz kivált nyáron magától is megbüdösödik, annyival inkább pedig megbüdösödik a kádban... mellybül ki gösölgő, dögletes párázatok meg vesztegetik a körülötte levő Levegőt."

13 Az érvek nem hatották meg a vármegye elöljáróságát, és így továbbra is kötelező maradt a kádban való bőráztatás. A vármegye a vargák szíjgyártókkal közösen beadott másik kérvényének sem tett eleget, melyben azt kívánták volna elérni, hogy a zsidókat tiltsák el a bőrkereskedéstől, mert rajtuk keresztül drágán jutnak bőrhöz a mesterek. A kérelemben megemlítik, hogy a miskolci mészárosok a zsidóktól kölcsönzött pénzen veszik az élőállatokat. A mészárosok 10 és 12 forintért kötelesek a zsidóknak a tehén és ökörbőr párját átadni, akik ezeket 1—2 forintos felárral adják tovább a mestereknek.

46 A vargák 18. század végi helyzetét és tevékenységi körét az 1792. január 17-én Kassán tartott limitationális ülés során készült árszabás alapján jeleníthetjük meg. Az ülésen Abaúj, Torna, Borsod, Szepes, Sáros és Zemplén vármegyék képviselői rögzítették az árakat. így az árszabás nyilvánvalóan e nagyobb térségre jellemző helyzetet örökíti meg.

47 Az árszabás készítői „közönséges és német vargákat" különböztettek meg. A közönséges vargák ökör, tehén és lóbőr kikészítésével, bocskorbőr, csizmatalp készítésével foglalkoztak. A német vargák cipő, fisléder, stibli, pantófli nevezetű lábbeliket állítottak elő. A limitáció arra enged következtetni tehát, hogy a vargák tevékenysége kettévált, a bőrkikészítés és a cipők előállítása külön mesterséggé vált. A közönséges vagy magyar varga már csak legfeljebb bocskort készített és javítási munkákat vállalt a bőrkikészítés mellett. A 19. század elején — mint már utaltunk erre — az 1810-es évek végére Zemplén vármegyében gyakorlatilag megszűnt a hagyományos vargamesterség. S ez hamarosan bekövetkezett Borsodban is. 1833-ban kezdődő jegyzőkönyvükben a miskolci „Magyar Tímár Czéh hivatalosan és a Ns Czéh számos tagjai köz meg egyezések által meg határoztatott — Mint felyebb az 65dik lapon meg találtatik, meg hozzá téve azt is: hogy az 1716dik Évtől fogva, akkor még mint Varga Czéhbe állottak. Most pedig már 1833dik Évtül fogva Magyar