Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

KORDOS LÁSZLÓ: Herman Ottó és a magyar földtan

körülnéznének környezetükben. Arra azonban még várni kek, hogy mindezekből az építkező pontosan tudja, mire is számíthat házának alapozásakor. Másodszor az avasi paleoktokról. Mindez közelebb ák hozzám, lévén a bükki barlangok fiatalkori szerelmese, az ott kiásott csontok további kutatója. Kadic Urat ugyan még gyermekként láthattam volna, leginkább csak az életének 100. évében, 2005-ben elhunyt tanítványától, Kretzoi Miklóstól, no meg a munkáiból szereztem róla tudomást. A Bársony házon és a Szeleta-barlangban emléktábla jelzi, a nagy eseményt, a dilúviumi ember első hazai jelenlétét bizonyító eszközök előkerülését. Meghajtom fejem Nagy Jó Uram éleslátása előtt, mert mint 1908-ban írta „Én a magam részére nyugodt lélekkel kérhetem annak elismerését, hogy a\ 1891-ben napfényre került első leletben azonnal felismertem a paleolith jellegét, így a\ ősember nyomát Magyarországon, hogy egy másik lelettel 1905-ben meghatároztam az^ Avashegy oldalában lévő diluviumot, tehát ezt és a paleolithkort igazvltam és hogy végre logikai következtetéssel megtudtam jelölni a Szektabarlangot, a melyben a diluviumban és benne az^ ősember nyomának meg kell lennie és hol az^ weg is találtatott". Nem ezért lett a Francia Becsületrend kitüntetettje 1900-ban, de szerteágazó tudományteremtő munkáit Frivaldszky kapacitálása eUenére miért nem ismerte el tagságával a Magyar Tudományos Akadémia? Azért is tisztelgem Uram nagysága előtt, mert több mint száz évvel később, a 21. század kezdetén hasonló helyzetben ki vállalkozna arra, hogy pusztán olvasottságára hagyatkozva pöröljön később fényesen igazolódott igazsága meüett. Én már nem pekengérezem ki annyira Telegdi Roth Lajos, Halaváts Gyula és Papp Károly geológus urakat, hiszen ők „csak" geológusok voltak, nem is az adagosok közül valók, a régészethez azonban mit sem értettek. Az avasi temetőben a felszíni törmelék alatt valóban ott van a szarmata tufa — ahogy ők azt feksmerték - és még ma sem tudjuk pontosan, hogy a Szinva szakócákat hordozó teraszának mi a kora. Lehet így, lehet úgy, az eszközök változadanul jégkoriak, még ha nem is az ősember, hanem az ősi ember készítette azokat. Bár ki tudja? Az ősrégészek a közelmúltban hatalmas kovakő bányákat fedeztek fel az Avason, s lehet, hogy azokat akár 70 ezer évvel ezelőtt már használta az ősember. No de maradok a kaptafánál, hiszen én geológus és nem régész vagyok, annak eUenére, hogy ugyanazt más oldakól vizsgáljuk. Harmadszor az ősemberről és annak kutatásáról. Annak idején, 1908-ban jogosan ostorozta a Földtani Intézetet, mert vezetőinek megítélése szerint „a\ ősember kutatása nem is tartozik az^ intézet feladatai közé, holott kétségtelen, hogy elsősorban odavalâ\ Kadic szorgos munkájának köszönhetően olyannyira odavaló lett, hogy az intézet múzeuma őrizte szinte az összes hazai paleokt leletet, a mellőlük kiásott ősállatok csontjait a feljegyzésekkel és a térképekkel együtt. Az élet azonban úgy hozta, hogy az 1940-es évek végén egy később kitűnő ősrégész, Vértes László az egész gyűjteményt hatalmi szóval átszálkttatta a Magyar Nemzeti Múzeumba. Csak 40 évvel később, „archeosztratigráfiai" gyűjtemény formájában sikerült azt poraiból újra feltámasztani. Ugyanez történt az 1932-ben a Cserépfalu melletti Suba-lyukban kiásott első hazai ősemberi csontmaradványokkal is, amelyek néhány évtizedes intézeti pihenés után a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani tárában kötöttek ki. Kadic ugyan sokat és pontosan pubkkált, az intézetben megmaradt eredeti térképei és feljegyzései még most is nélkülözhetetlenek. Ha már az ember őseinél tartunk, akkor szíves figyelmébe ajánlom a Rudabányán 1967-ben megtalált tízmilkó