Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

SZINETÁR CSABA: A pókász Herman Ottó

amatőr rovarász volt a legkorábbi, akinek kölcsönösségen alapuló, gyümölcsöző szakmai munkatársa lett. O jelentette az elsőszámú kapcsolatot a Bécsi Természettudományi Múzeummal, annak gyűjteményeivel, könyvtárával. Herman Ottó olyan ember volt, aki a természet iránti nyitottságát, fogékonyságát még egy hadikórház falai között is megőrizte, sőt talán úgy helyesebb fogalmazni, hogy ez a tulajdonsága segítette abban, hogy átvészelje az életének egyik legnehezebb időszakát jelentő katonaéveket, melynek nagy részét a dalmát tengerparton töltötte. A hadikórház skorpiói és gekkói is tudtak számára segítséget nyújtani. A leszerelést követően csupáncsak egy látogatásnak beülő otthonlét után Kőszegre került. Mint nem túl sikeres fényképész vákalkozó, ott ismerte meg a vadászattal és kertészettel is foglalkozó történészt, Chernél Kálmánt (1822-1891), aki atyai gondoskodással vette szárnyai alá. Könyvtárával és a kolozsvári éveket eredményező ajánló levelével terelte Herman Ottót olyan közegbe, ahol Brassai Sámuel (1797-1897) mekett járhatta ki a maga „iskoláját". Egy, a maga idejében jól felszerelt könyvtárral és gyűjteményekkel rendelkező múzeum konzervátoraként (mai szóhasználattal preparátorként) képezte magát. Ekkorra tehetők első igazi gyűjtőútjai, és ekkorra jelentek meg első szakmai közleményei is. A tényleges pókászévek Mint oly sok más is Herman Ottó életében, a kolozsvári évek (1864—72) is viszonylag hamar véget értek. Időszakos megákót jelent számára barátja, Bedőházy János kúriája Szászvesszősön* (1872—73). Miközben ő maga „a természet könyvéből tanul", egyúttal tanítja is ifjabb Bedőházi Jánost. Ahogyan egyik életrajzkója fogalmaz, mindeközben „a maga pókmunkáján is dolgozgatott".

2 Apja példája nyomán kiterjedt levelezést folytat, többek között már a kor vezető pókászaival, E. Simonnal és T. Thorellel. Bécsi múzeumi kapcsolatain keresztül búcsút tervez mondani nemcsak a Kárpát-medencének, de Európának is. „Négernek szegődöm, ha minden jól megy."

3 Afrikai expedíciós munkára készül, elsősorban azért, mert úgy érzi, hogy nincs szükség itühon a munkájára. Frivaldszky János (1822-1895) és Szüy Kálmán (1838— 1924) akadályozták meg ebben. Az oly áhított „pókmunka" elkészítésének lehetősége itthon tartotta. „Betöltendő a hézagot, melyet az^ európai pók-fauna ismeretében Magyarország ezidáig képezett, a kir. Magyar Természettudományi Társulat a\ 1873-dik év tavaszán megbízta Herman Ottó urat: <Magyarország Pók-Faunája> leírásával; kikötvén, hogy a magyar természettudományi múzeumban Budapesten, az^ országos múzeumban Kolosvárt, és több becses magángyűjteményben már eddig is rendelkezésre álló anyagot még újabb gyűjtések által, a melyek lehetőleg a\ egész^ ország területére kiterjeszkedjenek, gyarapítsa és egészítse ki. A\ (sy összegyűlő és feldolgozandó anyagnak kell vala a megírandó mű alapjául szolgálnia. E mű költségeit a társulat a rendelkezésére bocsátott állami segélybőlfedezte. ' Ma Zsidvc (Jidvci) társközsége a Kis-Küküllő jobb oldalán, Erdélyben. Románul: Vcseus, szászul: Mächelsdrcf, magyarul: Szász(nagy)vesszős. 2 VARGA 1967. 3 Herman Ottó beszélgetése Frivaldszky Jánossal a Nemzeti Múzeumban, 1873-ban; VARGA 1967.