Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

SZILÁGYI MIKLÓS: A magyar halászat kutatása (Amit Herman Ottó észrevett, és amit nem)

értékű életképekben, jekemképekben tükrözőckk a legnyilvánvalóbban,

12 de olykor a szigorúan történeti igényű elemzésekben is jelen van. Absztrakt szabadságeszménye és fennen lobogó magyarságtudata fogalmaztatta meg tehát Hermannal - jókehet idézett okleveles adatokat a „királyi" és a „jobbágy" halászokról! - az ilyen, a történeti tényekkel össze nem egyeztethető általánosításokat: „a törzsökös magyar telepeken a halászság mindenkor szabad volt"; iketve: „a czéh ott termett, a hol a feudaks nyomás és a német elem megnövekedett [de] a magyar halász még ebben a békóban is »úr« volt: megemésztette a nyomást s az idegent megmagyarosította."

13 Hunfalvy Pál okkal-joggal tette szóvá a Századokban megjelentetett szokatlanul terjedelmes recenziójában, hogy „a szabadság fogalma nyilván kétféle, melyet Herman Ottó egymástól nem különböztet meg, s melyet a földművelés példájával világosíthatni meg. Nálunk minden ember ekét és vonómarhát szerezhet magának, ebben nincs szabadtalanság, de különbség ák elő, ha kérdezzük, a maga földjét vagy másét szántja-e? [...] A földmívelésnek szakasztott hasonmása a halászat. Ha pénzem és kedvem van, mindenféle halászati szerszámot szerezhetek magamnak, de kérdés: van-e folyóm, tavam, hogy halászhassak." Vagyis — így szól a bktokbek és a céhbek kötöttség lényegi különbségének ez a summázata — „hogy a halászat szabad ipar volt, csak annyit jelent, hogy czéh által senki sem volt megakadályozva halásszá lenni; de nem jelenti ám azt is, hogy szabad volt akárkinek akárhol halásznia."

14 Ha Hunfalvynak ez a szemléletes magyarázata nem lett volna eléggé meggyőző, Takáts Sándor és Tagányi Károly az 1890-es évtizedben pubkkált (nem mellesleg: Herman eredményeitől jelentősen inspirált!) tanulmányai és forrásközleményei

15 akgha hagytak kétséget abban a vonatkozásban, hogy müyen mértékű, a szolgáltatásra kötelezésben megnyüvánuló szabadságkorlátozást jelentett a feudakzmus századaiban mind a városi és céhtag, mind a jobbágy halászok számára a „birtokbek kötöttség": a halászóvízzel való rendelkezési jog és a földbktok összekapcsolódása. És meggyőzőek voltak persze Jankó Jánosnak a Balatonon szerzett etnográfusi tapasztalatai is. A halászoktól ő is, ahogy nyüván Herman is mindegyre azt hakotta, hogy a halászat a part menti lakosság számára a zsidó bérlők megjelenése előtt szabad volt. Ami azonban — mondja Jankó — „okmányilag" igazolhatatian: mindig is „bizonyos szolgálatok fejében" engedte halászni a jobbágyokat az egyes községek birtokosa, majd a 19. században mind általánosabb gyakorlat lett a Balaton vizének bérbeadása.

16 Herman nem reflektált az ő szabadság-felfogását vitató észrevételekre, s nincs nyoma, hogy a halászati jogosultsággal kapcsolatos új eredményeket integrálni igyekezett volna. <

2 HERMAN 1887. 413-552. 13 HERMAN 1887. 140,142. 14 HUNFALVY 1888. 228. «s Pl. TAKÁTS 1897.; T. K. 1899. 16 JANKÓ 1902. 303., Vö. SZILÁGYI 2002. 142-157.