Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
hímzett blúz, másikon az estélyi ruha volt matyóra komponálva. Ugyancsak új elem volt egy-egy, a vitrinek közé állított, s ilyenformán egymással szembehelyezett 3x2 méteres montázs, a régi és a mai Mezőkövesd, illetve annak általunk konstruált képe. A régi falon elsősorban a 20. század elejének felvételei voltak láthatók, de minden kép 1945 előtt készült, s lévén, hogy alapvetően a paraszti élet, illetve a település sokszínűségét próbáltuk bemutatni, érintőlegesen szerepeltek csak a matyók felfedezését és a matyó hímzések expanzióját ábrázoló képek. A montázst ma (negyedszázad távlatából) valójában sokkal inkább a jelen, pontosabban a „matyó" parafrázisának tartom. A képek többségén a „matyó" jelenik meg, mint egy rosszul értelmezett identitáskép, szimbólum és védjegy. A matyómintás „totó-lottó" keretezett kép, a templom és a vasútállomás freskója, a csavarintős kendős menyecske kőszobra, Rákosi Mátyásné látogatásakor készített csoportkép, az áruház matyó rózsás homlokzata vagy éppen az automata hímzősor képeinek kompozíciója inkább a groteszket idézi, a társadalomkritikát jelenti, mintsem a semleges távolságtartást képviseli. Néhány megjegyzés a folytatásról A második hazai kiállításnak létrejött egy leningrádi „másolata", vagy inkább adaptációja, mely mindössze néhány apróságban különbözött mintaadójától. A szegények, a koldusok tizenketten lettek, talán a vallásos élet vitrinje is nagyobb hangsúlyt kapott, mintha éppen provokálni akartuk volna, de legalábbis lazítani a nagy Szovjetuniót. Valahogy hárman lettek a summások is, hogy hangsúlyozzuk a szegényparasztok nyomorúságos helyzetét. Ugyanakkor bemutattunk egy, a 20. század közepén divatba jött bútorelrendezési és lakáshasználati módot, éppen a legutolsó gyűjtések eredményeként. Egy hálószoba garnitúrát gyűjtöttünk a hozzávaló teljes kiegészítőkkel, beleértve a családi fotókat is, s ezt a középre, szimmetrikusan elrendezett bútoregyüttest használtuk a modernizáció kifejezésére. Léptünk tehát ismét egyet a kortárs társadalom vizuális kultúrájának megragadásában. 1983-ban úgynevezett monografikus kutatás indult a városban, párhuzamosan a Néprajzi Múzeum besenyőtelki, bajnai és kisújszállási munkacsoportjának tevékenységével. A csoport tagjai közül Benda Gyula levéltári anyaggyűjtést végzett, Szacsvay Éva a viselet, az egyházi és vallásos élet témakörben, Molnár Mária tanítványaival pedig a társadalomnéprajz területén folytatott kutatásokat, melynek eredményeként 1989-ben megjelent a mezőkövesdi gimnáziumról és annak szerepéről írott könyve, jelezvén, hogy a népművészet kutatása csak az egyik lehetséges út a helyi társadalom megismerésében. 7 Lehel László és Szacsvay Éva „A viselet változásai Mezőkövesden" című, 1986-os néprajzi filmje is ebből a munkából nőtt ki, s elmondható, hogy nem abban a szellemiségben fogalmazódott, mint a korábbi kiállítások. 8 (A mezőkövesdi monografikus kutatásról bővebben lásd Szacsvay Éva e kötetben szereplő beszámolóját.) A mezőkövesdi kiállítások a múzeum kiállításainak kontextusában Milyen volt az 1980-as, „A népművészet születése - Mezőkövesd" kiállítás az intézmény többi kiállításainak rendszerében? E kiállítást - s a következőkben magamat idézem 9 - mindenképpen a népművészetről szóló, illetve a népművészet ihlette kiállítások (ma már látható) sorozatában érdemes elhelyezni. A korábbi esztendők során számtalan, 7 MOLNÁR 1989. 3 SZACSVAY-HANKÓCZI-LEHEL 1985-1986. (NM FILM 100) 9 SZUHAY 2002.
