Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
zeteit szerezze meg a gyűjtemény számára. Egy további példát említve, ilyen volt a mezőkövesdi, 12 öregasszonyból álló koldustársaság csoportja viseletének összegyűjtése, melyet részben egy újabb, alapvetően más interpretációs keretben készült kiállításon is bemutattak 1981-82-ben. Csak röviden utalok az 1980-as évek elején s derekán rendezett három, kimondottan Mezőkövesddel foglalkozó kiállításra. 18 A részletek mellőzésével, ezúttal csak a mezőkövesdi kultúra reprezentációjának korábbi irányaihoz képest jelentkező nyilvánvaló eltéréseket akarom felidézni. Ezeknél a társadalomtörténeti magyarázati keret alapján a helyi társadalom egésze vált a kutatás tárgyává. Ezzel párhuzamosan a rendezők a népművészetet történeti produktumként kezelték, nem csupán létrejötte összefüggésében, hanem a lokális keretek közül való kilépésének többsíkú folyamatában is. Megjelent az adott közösség vagy település jellemzésének komplex igénye, mégpedig a különböző rétegek, társadalmi csoportok és a történeti változás szempontjából egyaránt. Enteriőrként nem csupán a „hagyományosnak" számító matyó szobabelső készült el, épp a koldusétetés jelenetével, hanem az 1970-es évek végére jellemzőnek tartott bútoregyüttes és az árusításra dolgozó hímző asszonyok megrendezett „kompozíciója" is. (A „hagyományos" enteriőr az 1986-os kiállításon az 1885-ös kalotaszegi szobabelső rekonstrukciójaként készült el.) A mezőkövesdi kultúra jellemzése tehát elszakadt a múltra rögzüléstől, más szavakkal: az etnográfiai jelen időtlenségétől. 19 A népművészet alakulásának menetében nagy hangsúly került a matyó népművészet jelképi felhasználásának korszakára és e jegyek által a nemzeti kultúra szimbólumrendszerében betöltött szerepére. Ez jelentős hangsúlyváltásnak tekinthető, mivel az egyedi-helyi és az általános-nemzeti közötti mozgások ábrázolása jelentősen kitágította az adott közösség vagy népcsoport reprezentációjának körét. Ebben a perspektívában, csírájában már megvan az a szempont - ugyan a rendezők akkor ezt így még nem fogalmazták meg -, hogy a múzeumi tárgyak információértéke szoros kapcsolatban áll a bekerülés, a megszerzés módjával. A népművészet születése - Mezőkövesd című kiállítások már számoltak azzal, hogy a kultúra adott szerkezetéről, összetevőiről való beszéd nem utolsósorban a szelekció, a tárgymeghatározás és -körülhatárolás kérdése. S itt, ennek folytatásaként végül szólni kell egy talán első hallásra kényes, ám rendkívül fontos, izgalmas múzeumi-kiállítási problémáról, mely lényegileg másként láttatja a helyi kultúrák reprezentációjának problémáját. Ehhez kiindulópontként úgy kell fogalmazni, hogy minden néprajzi tárgy eredetileg más tárgya volt. Ha a múzeum által megőrzött tárgyak mások tárgyai, akkor felvetődik a kérdés, hogy mi a kapcsolat a múzeum és azok között, akiket a múzeumok reprezentálni akarnak. Itt, ebben az összefüggésben van annak kiemelt jelentősége, hogy a reprezentációról beszélünk, s nem egyszerűen az ábrázolás, a bemutatás kifejezését használjuk. Az eddig mondottak jobbára ennek - vagyis az ábrázolás és a bemutatás - összefüggésében fogalmazódtak meg. A reprezentáció fogalma azonban tágabb ennél, ugyanis a megjelenítés mellett a képviselet jelentésével is bír. A néprajzi múzeumokat nemzetközi téren az elmúlt évtizedekben erőteljes támadások érték azért, hogy a birtokukban lévő javakat másoktól sajátították el. Legyen szó hódításról (mint a kolonializmusban), a nemzeti kultúra megalkotásáról (mint az európai nemzetfejlődésben), vagy a tudományos megismerés elmélyüléséről, 1 A népművészet születése - Mezőkövesd, 1980-1981; második változat ugyanilyen címmel, 19811982 (Leningrádban 1982); Népművészet, hagyományok, újítások, 1985-1986. Vö. SÁRKÁNY 1981.; SZUHAY 2002: 79-81. A népművészet születése - Mezőkövesd című kiállításokról részletesen lásd kötetünk tanulmányai között Szuhay Péter írását és a közölt fotókat. 19 Vö. FEJŐS 2003b.
