Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
ékesített női posztó ujjasokat, „vizitkéket". Az archaikusságát jobban megőrző Tardon olyan tárgytípusokat talált meg, amelyek egybefüzték a két népviseletet, de Mezőkövesden már nyomuk veszett. Ebbe a körbe tartozott a rövid derekú, nyitott ujja végén vagdalással díszített férfi vászoning, amelynek mása az 1857-es viseletábrázoláson figyelhető meg. 52 Hasonlóképpen Tardról sikerült megszereznie Bátkynak a hímzéssel szemben a bőrrátét jelentőségét megtartó, ugyanakkor az összeállt sorozatán belül a hímzés térhódítását igazoló ködmönöket. Az asszonyi fej viseletben az egykor közös elemként értékelhető puha főkötöknél az eltérő irányt a 19. század elejéről való rusztikus tardi hímzett vászonfőkötőkkel és a mezővárosi ízlésű, finom selyemből szabott, aranyszínű fémfonalas csipkével díszített mezőkövesdi főkötők egy példányával érzékeltette. A Kövesden már közkedveltté vált, szabadon komponált matyórózsás kötényekkel szemben az átmenet láncszemeként Tardon megmaradt, a vászonkötényekhez hasonló módon és stílusban, de kékfestőre és gyapjúfonallal hímzett surcokat gyűjtött. A Mezőkövesden viselt „piros kivarrású" szűr szintén a régiessége miatt lett becses a számára, hiszen leírókartonjára a következőket jegyezte fel: „Ilyet ma már Mezőkövesden nem hordanak, hanem csak feketével varrottat. Néhány községben viselik még" (XLVI. színes kép). 53 Bátky Zsigmond a néprajzi muzeológia addigi ismereteit összefoglaló, Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére című művében szentesítette azt a korábbi gyakorlatot, hogy „hímző-varró technika körébe tartozó mustrák" esetében a teljes tárgyak helyett csak töredékeket, „mintákat" szerezzenek be. Ennek szellemében maga is a díszlepedők kivarrott szélét, több kötényvéget, kézelőt, és - egy cifraszűr mellett - mintanévvel ellátott több hímzett szűrrészt gyűjtött. A régmúlt emlékeinek mentése miatt az akkori jelent csak viseletfotókkal örökítette meg, ezekkel dokumentálta a férfiak ingein és a surcokon egyre szélesebbé váló színes hímzést. Felvételein, amelyeken az emberek beállítva, mereven pillantanak a lencsébe, az ünnepi öltözködés korosztályok szerinti változása követhető nyomon. A hétköznapok egyszerűbb öltözéke azonban csak elvétve tűnik fel egy-egy képén, közülük fontos kordokumentumnak számít a lakodalmas főzőasszonyokat ábrázoló fényképe 1902-ből. 54 A századelő múltba forduló néprajzi szemléletét mutatja, hogy a Néprajzi Múzeum első mezőkövesdi szűcsselymes hímzésű köténye csak 1907-ben, magánszemélytől való vásárlás útján, az első női ködmöne, „kuzsuja" pedig az 1910-ben, az eltűnőben levő hagyományos téli ruhadarabok megmentését célzó tervszerű tematikus gyűjtéshez kapcsolódva került be, Györffy István és Mészáros Gyula szerzeményeként. 55 Bátky terepmunkáját követően 1909-ben, a budapesti és a miskolci múzeum együttműködésének eredményeként, Kóris Kálmán gyűjtéséből újabb textíliákkal gyarapodott a gyűjtemény, köztük olyan kuriózummal, mint az „egy pár hímzett harisnyakötő" Tardról. A tárgyakat azonban a Néprajzi Múzeum sok bonyodalom után, 1920-ban kénytelen volt visszaszolgáltatni a Borsod-Miskolci Múzeum Néprajzi Osztályának. 56 Az 1910-es években a gyűjteményfejlesztési elképzelések a „terra incogniták"nak, azaz a néprajzilag ismeretlen vidékek anyagi kultúrájának feltárását tűzték ki célul. Ennek szellemében, Bátky terepmunkáját követően további mezőkövesdi helyszíni 52 — y 1857: 38(3. 53 NM ltsz.: 70975 54 NM F4512 55 NM Itsz.: 72825, NM ltsz.: 77743 56 FÜGEDI 1999: 1327.
