Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)
3. Gazdaság és munka
szárazmalom is működött. A szárazmalmok 1890 tájékán szűntek meg a vidéken, formájuk nem ismeretes. A Vasvár-pusztai vízimalom 1830-tól 1890-ig működött és részletes leírással rendelkezünk róla. A Hódos-patak felduzzasztott vizét malomárok vezette a felülcsapós vízikerékre. Huszonnégy óra alatt négy-öt mázsa lisztet őrölt és bütykös tengelyével kendertörő bakókat is emelgetett. Tartozott a malomhoz egy fogadó, melegedő helyiség is az őrletésre várakozó gazdák, a kendert törető asszonyok részére. Néha napokat töltöttek ott, amíg rájuk került a sor. Lovaikat a malomhoz tartozó fészerben, szélfogó színben szénáztatták addig. A molnár vékánként egy ficsor (kb. 2 literes faedény) vámot vett a gabonából. (A visnyói református egyház malmában a 19. században még egy acél sisakot használtak ficsomak.) A vasművességnek a középkortól vannak nyomai a Barkóság peremén, az Upponyi-hegység falvaiban. Dédes, Uppony, Nekézseny régészetileg megvizsgált tárnáit a 10-12. században már művelték. A dédesi vasművességet 1247-ben oklevél is említi, Upponyban pedig középkori vasolvasztót ástak ki a régészek. A 18. században ismét megújult a vidék vasgyártása. Fazola Henrik 1770-ben a Dédes, Uppony, Tapolcsány környékén kitermelt vasércre alapozva építette fel vasolvasztóját Ómassán. 1778-ban az egri görög és szerb kereskedők bányatársulata épített vasgyárat Tapolcsányban tót kemencékkel és hámorral, 1790-ben pedig gr. Keglevich Ádám létesített hámorokat Szilvásváradon a Szalajka-völgyben. FÉNYES 1851-ben közli, hogy a szilvási vashámor évente 4000 mázsa kovácsolt vasat és 8000 mázsa öntvényt állít elő. Ugyanakkor a dédesi vashámorban 10 kovácslegény dolgozott, Tapolcsány határában is több hámor gépeit mozgatta a Bánpatak vize és főként hordóabroncsot gyártottak. Ezek a kis manufaktúrák azonban az 1845-ben alapított ózdi vasgyárral nem sokáig bírták a versenyt. 1872 táján Tapolcsányon öt frisstüzet és két kavarókemencét, Dédesen hámort és hengerdét tartottak üzemben, évi termelésük 12 000 bécsi mázsa kerékabroncs és laposvas volt. Az 1890-es években már csak tünedező nyomai voltak az Uppony-hegységi vasbányászatnak és vasipamak. Tárgyi emlékei (bányászmécsek, csákányok, feszítővasak, vaskosarak) még az 1950-es években is hányódtak a falusi portákon. Az észak-borsodi vasművesség begyűjtő, elosztó központja talán már a középkorban Vasvár volt, és esetleg királyi birtokközpont is egyben. A 19. század közepén a közeli falvak (Várkony, Bolyok, Csépány) határában feltárt barnaszén vonzására Ózdra települt vasgyártás a 19. század végéig átformálta a vidék társadalmát. 1900 tájékán már bányászatból élt Királd, Bóta, Csokva, Omány, Lénárddaróc, Csernely, Bükkmogyorósd, Arló lakosainak nagyobb része, s egész sor bányász- és gyári kolónia épült fel a vidéken. A bányászok és a vasgyári munkások hagyományainak, életkörülményeinek, munkaeszközeinek, munkatechnikáinak bemutatása külön kötetet igényel. NEMCSIK Pál, VASS Tibor és mások szaporodó dolgozatai, a gyarapodó gyártörténeti gyűjtemények hamarosan lehetővé teszik a bányákban és vasgyárakban egymást váltó nemzedékek nehéz fizikai munkájának, életének részletező leírását is.
