Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

3. Gazdaság és munka

17. kép. Toldott favilla és kézi csép. Bolyok, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. 18. kép. Férfi szórólapáttal, amit a gabona szeleléséhez használtak. Szentsimon, Gömör m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. A Barkóság peremén helyenként szőlőművelés is folyt a filoxéra pusztítása előtt. Az ajnácskői zsellérek 1867. táján főként szőlőjükből éltek. „Uppony, Bóta, Sáta, nincs borának mása" - mondogatták dicsekedve e községek lakosai. Jelentékeny kiterjedésű dézsmás szőlőikről FÉNYES Elek is megemlékezett. A hagyomány szerint a bótaiak templomuk patrónusának a szőlők védőszentjét, Orbánt választották, és a szent faszobrát a falu ládájával együtt őrizte a bíró. Amikor a bírákok, meg a hitesek áldomást ittak, először mindig Orbán szentre köszöntötték poharukat. A 19. század végén azonban elfagytak a bótai szőlők, ezért a szentet is „ledegradálták" - a népies magyarázat szerint. Szobrát kidobták és Jézust választották a templom patrónusává. A Sajóhoz közeli falvak (Püspöki, Németi, Várkony) határában is voltak kisebb szőlőhegyek, ahol a bort lyukpincében tárolták. Ott a tavaszi határjárás gyepűkerülésséX, a szőlőhegy gardájának (tüskés kerítésének) megszemlélésével ért véget. Uppony környékén hegyközségek intézték a szőlők ügyeit, állapították meg a szüret idejét, fogadták a szőlőpásztort, aki kereplőveX és puskával járta a hegyet. Szüret napján csak a kisdedek és az őrködő sorosángyok maradtak otthon a faluban, mindenki más a szőlőbe igyekezett. A fürtöket zsétárba, rocskába gyűjtötték a szedő asszonyok, lányok és kiáltoztak: „Puttonos, puttonos, itt a gohér, itt ugros." A régi szőlőfajták közül csak néhánynak a nevére emlékeznek, s azt tudják róluk, hogy mind fehér bort adtak (gohér, tökszőlő, sárfehér, hárslevelű). Helyüket kisebb értékű, direkt termő szőlőfajták foglalták el a század eleji,