Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

9. Az esztendő ünnepei jeles napok

közé tartozik. Borsodnádasdon és környékén a gyerekek kolompokkal, csengőkkel szaladoztak e napon és kiáltoztak: „Kígyó, béka, távozzál a házunktól." Ezt a mondókát mormogták a házat és környékét húsvét előtt söprögető asszonyok is. Domaházán az 1920-as években nagyszombaton virradóra is tüzet raktak a legények, utána pedig begázoltak a patak vizébe. Itt nagycsütörtökön a harang elnémult, mert „Rómába mennek a harangok" ezen a napon és csak nagyszombaton térnek vissza. Harang helyett kereplő szólt. (Kézzel hajtott, láda formájú nagy alkotmány, helyi ezermester munkája.) Nagyszombat délután (feltámadás után) újra megszólalnak a harangok. Az asszonyok sütni-főzni kezdenek. Már ezt megelőzően levágták a húsvéti bárányi, ami juhtartó falvakban elmaradhatatlan volt, s az országban a barkóknál maradt fenn legtovább a szokása. A húsvéti asztal eledeleit hímzett, szép szőttes kendőkbe, kosarakba csomagolták (sonka, tojás, kolbász, bárányhús, morvány vagy egyéb kalács). Vasárnap délelőtt a gazdasszony elvitte a templomba, s ott a pap megszentelte. Délben a családok szenteltet fogyasztottak.* Húsvéthétfő hagyományosan a locsolkodás ideje. Ez a pogány hiedelemben gyökerező ősi szokás eredetileg a női termékenység előidézését célozta. Az 1930^40-es években az egész Barkóságban gyakorlat volt (néhol tovább is), hogy az eladó lányokat a legények a patakhoz vagy a kúthoz vitték és ott vödörből öntötték rájuk a vizet. Sokan meg is betegedtek, noha többször átöltöztek, száraz ruhát vettek a nap folyamán. Locsolás után a legényeket, akik régebben bandákban, cigányzenész-kísérettel jártak öntözködni, behívták a lányos házhoz és megvendégelték. Máig a legnépszerűbb népszokások egyike. Az utóbbi három évtizedben sokat szelídült, elterjedt a szagos vízzel, kölnivel való locsolás. Az iskolás gyerekek - akik mindig mondtak verset is - festett húsvéti tojást kaptak a locsolásért. Az 1950-es évektől már inkább pénzt adtak nekik. Húsvét keddjén az asszonyok, lányok törleszthetnek úgy, hogy az elébük kerülő férfiakat egy bögre vízzel leöntik.** Húsvét és május elseje között György napját (ápr. 24.) tartották számon. Főként juhászok hiedelme szerint a György-nap előtt fogott kígyóval, békával el lehetett venni a tejhasznot, és gyógyítani is lehet az ilyen hüllő tetemével (pl. a juh tőgyfájását háromszor kell körülkeríteni vele). Szent Györgyre virradó éjjel bűbájos asszonyok, boszorkányok kijártak a határba „harmatot szedni" (Bóta, Mercse, Királd). Meztelenre vetkőztek és egy hamvast húzogattak végig a harmatos fü* A harang helyett misére szólító nagypénteki kereplő neve Ózdon és környékén korpita. Korpitó alakban ismeri az Új Magyar Tájszótár Ózdról, korpit szóalakot közölt Szinnyei József Magyar tájszótára Heves megyéből (közelebbi helymegjelölés nélkül, de az 1840-es évekből). A szó eredete ismeretlen. Dobosy László (1989) barkósági tájszónak véli. **A gömöri hímes tojások díszítésmódjait, gazdag motívumkészletét megörökítő kötet (Makoldiné Papp Gizella, 1994) a Hangony-völgyi falvak húsvéti tojásainak díszítményeiről semmit sem mond. Ezzel szemben meglepően gazdag a kötetnek a szárazvölgyi és karsztvidéki falvakban rögzített anyaga. Dobosy (1989) is csupán a hagymahéjjal festett tojásokról tud a Hangony völgyében. A barkósági katolikus és a szomszédos református tömb népművészetének eltéréseihez ez is hasznos adalék. A tojáspatkolás, a patkolt tojás egy-két specialistája Ózd vidéken működött az 1970-es években.