Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Kútba estem, ki húz ki?... " - A palócföldi fiatalság társas élete és szórakozásformái

kenység határozta meg. Nem állíthatjuk azonban, hogy a Palócföld széles sávjában, akár egyazon időmetszetben azonos munkaforma és intenzitás volt jellemző a serdülő vagy már idősebb leányok, vagy a legények csoportjaira. Ezt mindenekelőtt a környezetből adódó gazdálkodási és termelési tradíciók határozták meg. Másként jelentkezett tehát a fiú- vagy legénymunkajellege a múlt század végétől kiépült bánya- és iparvidékek (Salgótarján, Ózd) vonzáskörzetében, más a termékenyebb folyóvölgyek vagy a terméketlenre tarolt s magaslati fekvésű, hegyvidéki településeken. Ezek a tényezők még egy-egy településen belül is a hamarosan kialakuló vagy újratermelődő társadalmi státus, elkülönülés okozóivá váltak, s ezek hosszú időkre befolyásolták a fiatalság alakuló társas- és párkapcsolatait is (pl. Kazár, Karancskeszi).

34 így a házi és ház körüli, fokozatosan begyakorolt és önállóan végzett, viszonylag „könnyű" leánymunkák mellett egy-két településtől eltekintve

35 már az elemi iskola utolsó éveitől, szülői vagy rokoni kötelékben az otthoni takarítás mellett hosszabb summás, vagy rövidebb részesarató munkára vállalkoztak az alföldi vagy dunántúli uradalmakban. Kazáron az 1920-as évek közepén az iskolát kijárt leányka már részt vett a kapálásban, takarmánygyűjtésben s a marokszedésben. Sokan ekkortól rendszeresen jártak pl. Hatvan környékére summásnak, ahol aratni és szüretelni kellett. A jobb módúak csak napszámba jártak el a közelebbi szüretelő helyekre. Aki először ment summásnak, az „summás keresztanyát" választott aratáskor.

36 Az 1940-es évek végén egy 16 éves leány az otthoni aratás alkalmával mint félszeres kévét kötött, gereblyézett, hordott és kazlazott is, vagy egy-két óra „kedvezményt" kapva főzött és sütött anyjával együtt az aratókra.

37 A szaporodó leánymunkák és feladatok egész évet átfogó, s a későbbi megítélés szempontjából fontos tevékenysége volt a kenyér és tésztafélék sütésének a gyakorlása. Akik már kisebb korukban megszokták az apró- és lábasjószág őrzését, gondozását, azokra később is gyakran hárult ez a feladat, de már úgy, hogy a felelősséget és a munkát a más családtól vállalt jószág felügyelete növelte - természetesen pénz fejében (pl. Egerbocs).

38 A Mátra- és a Bükk-vidék községeiben még az 1950-es évek végén is gyakorta szerveztek leányok számára az erdők alján csemeteültetést, kapálást vagy sarlózást, amellyel a vadászoknak „pirs-utat" vágtak. Az ezért járó pénzt mindig az anya kezelte.

39 A lányok csoportjai különböző íratlan szabályok, szokások szerint szerveződtek településeinken. Legtöbb esetben, s ez főként az elmúlt 5-6 évtized tükrében igazolható, az iskolában kialakult kapcsolatok, egyúttal az azonos vagy hasonló életkor volt a meghatározó. Karancskesziben és Rimócon emellett inkább a közeli szomszédság, másutt a település részenkénti hagyományos elkülönülése: alvég-felvég (Nádújfalu, Tardona), őszögfőszög-hóstya (Bodony). Ezen belül külön csoportjuk, bandájuk volt általában a 12-15, 16-18 éves lányoknak is. Ragályban emellett külön differenciálta ezt a megoszlást a vallási hovatartozás, ám sokáig erősen érződött e kapcsolatokban a család vagyoni helyzete is. Már Mor\>ay Judit is utal a leányközösségek és barátságok tartós és sajátságos megerősítő-pecsételő szokására, a mátkálásra, amit a Mátraalján mátkakaláccsal pecsételtek meg. Ez a szokás többnyire a húsvéti vagy a pünkösdi ünnepekhez kapcsolódott. Manga J., 1952., Dömötör T., 1954. Mor\>ay /., 1956. (1981) 62-64. Kovács paja Istvánné Nagy Erzsébet sz. 1910. sgy. - A summásmunkák szokásaihoz vö. még: Manga J., 1977. Söregi Pálné Szőke biszi Gizella sz. 1934. sgy. Tóth Márkusné Csőre Piroska sz. 1913. sgy. Bodony: Germán Istvánné Farkas Erzsébet sz. 1904. sgy. Mon'ayJ., 1956.(1981)95-97.