Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Kútba estem, ki húz ki?... " - A répáshutai fiatalság életmódja és társas élete

ban a falutól gyakran nyolc-tíz kilométerre esett, így ők is kunyhókban laktak. Szórakozás gyanánt este 10-11 óráig is elhallgatták az idősebbek meséit. Sok fiatal ekkor hallott először hosszabb elbeszélést, mesét az „idegenből jött" (parasznyai vagy bükkszéki) emberektől. Az ősztől késő tavaszig tartó időszakban sokszor este dűtötték a fát, s ha „kijött a hold", akkor pucolták. A fiatal és erős legénynek főként az összevágásban (darabolás), valamint az ürméterbe rakásnál volt kiemelkedő szerepe. A 30-as esztendőkben egy köbméter után átlagban egy pengő járt. A fiú vagy legény két részletben kapott fizetését is (előleg és munkabér) az anya vette fel az erdészettől, amit a szokás szerint ő is kezelt. Ebből vásárolták meg a szükséges öltözetet, s ebből kért a legény, ha szüksége volt báli- vagy kocsmapénzre. A fent említett főbb tevékenységtípusok jelzik azt is, hogy a serdülő fiúk és legények számára nem egyformán jutott alkalom a heti munka melletti közös időtöltésre, a korcsoportjaiknak megfelelő társas együttlétre. A fuvarozást folytató ifjú minden este hazatért, hacsak távolabb (pl. Ózd, Bódva-vidék) nem vállaltak munkát. Szülei nemigen szóltak bele, hogy merre és meddig járt. Ö dolga volt, akár egész éjszakára is kimaradhatott, de hajnalban már az istállóban, a jószág körül kellett lennie. A mészégetést végző fiatal legföljebb a hét közepén (szerdán) ment be a faluba, hogy másnap reggel jó korán visszainduljon a szombatig szükséges ennivalóval. Az ételhordás ugyan az asszonyok feladata volt, de a kinnmaradt idősebbek nem szóltak érte. Maguk is úgy tartották: „a fiatal még most menjen".

6 A távoli erdőmunkán levő fiatalok időtöltését röviden már említettük, utalva arra, hogy ők egész héten távol voltak. A szénégetésnél segédkezők viszont többnyire hazajártak, úgy osztva be a munkát, hogy az égetés alatti vigyázás napközben essen rájuk. Gyűjtésünkből kitűnik, hogy az iskolát kijárt répáshutai ifjak két főbb korcsoportra, bandára oszlottak. Bár a föntebb említett munkák megítélése - jellegüknél és gazdasági oldaluknál fogva - a faluban is eltérő volt, s ebből következően bizonyos „értékrend" alapú „rangsor" is kialakult,

7 ez azonban a fiatalság csoportjainak belső életét nem differenciálta. A két korcsoport a felszabadulást megelőző évtizedekben a 12-17, valamint a 17-24 évesek körét jelentette. E két korcsoport között azonban mindig volt egy olyan szűkebb réteg is (a kb. 15-17 éveseké), akiknek helyzete a tulajdonképpeni átmenetet jelentett az egyik pozícióból a másikba.

8 Mindegyik csoportnak volt egyegy vezetője, az első legény, aki a mulatságban nagy hanggal vitte a nótát, de a munkában is elöl járt. A közösség által kialakított normatívák nem csupán a fiatalok munkavégzését, hanem egyúttal viselkedésüket is befolyásolták. Felnőtté válásuk során a fiúk bandájának minden tagja egyre fokozatosabban törekedett arra, hogy minél előbb kivívhassa mások előtt is önállóságát, a legényektől látott és irigyelt jogokat. Ez leggyakrabban a kocsmába járás és az esti bandázás esetében tűnik szembe igazán. Miként az idősebbek, a 14-15 évesek is igyekeztek esténként behúzódni a kocsmába. Amelyikük jó ideje önálló vagy nagyobb erőt igénylő munkát végzett, az büszkén és hangosan számolt be erről, lehetőleg úgy, hogy azt minél többen hallják. Ha egyikük-másikuk délután vagy estefelé kemény munkából jött meg, „le se pucolta magát, csakhogy minél jobban lássék rajta a dolog, úgy ment be a kocsmába, akár az emberek. A kocsmáros látta, hogy a fiú 6 Vö. BAKÓ F. 1968. 277. 7 „A szénégetés piszkos, de főleg 1945 után igen jól fizet. A mészégetők közepesen éltek, jól kerestek. A fuvaros könnyebben boldogult, bár kiadása volt ökrökre, lovakra. Az ölfavágó volt a legutolsó ember, mert sokat dolgozott, de keveset kapott. Úgy mondták: za slogarem, lem zsobrák prigye, vagyis őutána csak a koldus következik." (Molnár Gáspár adatközlő) 8 E jelenség Répáshutára is érvényes megállapításait nyújtja: NÉMETH 1. 1966.