Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)
„Termett a meggyfa... " - Népi gyermekjátékok a Palócföldön
Az egyszemélyes gyermekmondókák csoportja (az immár állni, járni tudó kicsinyeknél) igen gazdag képet mutat. A gyermekfolklórnak e viszonylag zárt és önálló, nemzedékről-nemzedékre hagyományozódó szellemi kincséről győződhetünk meg rajtuk keresztül, hiszen ezek sok-sok ősi hiedelemvonást őriznek. Előadásukra hagyományos keretek között a szabadban, a ház körül, vagy a mezőn, így a legismertebb gyermekfoglalatosság, a libaőrzés közben került sor. A tavaszi nap melegének erősödésével a gyermekek az égre nézve, felszólva mondták a hívogatót, melynek ritmusa és dallama egyaránt jellemzi főként Nógrád és Észak-Heves, a klasszikus Mátraalja vidékeit. így jól megfigyelhető a gyakori szöveghasonlóság és helynév-azonosság. Ez konkrétan azt a gyermeki elképzelést, óhajt fejezi ki, hogy a napocska, régies formában: a verő a községben maradjon, mert máshol (pl. Maconkán) nem fogadják szeretettel. A rossz időt viszont odaküldik, odavarázsolják, mert „neki az való". Jól ismert tehát e szűkebb vidékünkön a Mátra környékéről származó naphívogató alapszövege: „ Süss ki, süss ki verőké, Ne menj Maconkára, Mert Maconkán sót törnek, követ törnek, avval hajigálnak. " Recsken az elmúlt években ott járt egri főiskolás gyűjtőcsoport egyik tagja a tavaszi szokások felől kérdezősködve „egy az egyben" jegyezhette le - természetesen immár a közérthetőbb „süss fel, süss fel nap ..." kezdettel, ám ugyanúgy, amint jó száz évvel az először leíratott! ... Hozzá kell tennünk, hogy ez a naphívogató, azaz „süss fel... "-je dallamában sem azonos a kertek alatt fázó, fagyoskodó kisbárányokról szóló gyermekénekkel. A természet jelenségei mellett a gyermekek kedvenc mondóka témája a környezet élővilága: a különböző állatok és növények. Szólnak, beszélnek hozzájuk, vagy éppen azok elképzelt beszédét utánozzák. Amikor a felsőtárkányi gyerekek meglátták a pacsirtát, ezt mondták: „ Viszem a házacskát Istenkének Viszem - viszem - viszem. " Ha pedig leszállott, így: „ Elejtettem, elejtettem! " Nógrádmegyeren a fűben hanyatt fekvő kislányok az égen felfedezett pipiskéhez így beszéltek: „Pipiske, hol apád? Gát alatt. Mit csinál? Kutat ás. Jaj, apám, jaj, anyám, szitakötő, bordakötő, nádharapó, szélharapó, Bukta Ferkó. " (Csak egy fél mondat, gondolat erejéig emlékezzünk Tamkó Sirató Károly e gyermekversekben gyökerező, a ma szülőinek is szóló „szil-szál, szalmaszál"-on lovagló Tengelecki Páljára, a palóc népköltészetben őrződött, színes játékos vagy rémisztő mesefigurájára!...) A röptéjének irányából jósló gyerekek így követték a szárnyaló katicabogarat:
