Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Termett a meggyfa... " - Népi gyermekjátékok a Palócföldön

„Bociké, bociké, merre van a vásár? " vagy „Szállj el, szállj el, katicabogárka, hová viszel engem? Egbe, földbe, tüzes kemencébe?" A fürge pillangót viszont mindenáron leszállásra akarják kényszeríteni, s ha vízöntés, tócsa akad valamerre, ma is ilyenekkel csalogatják, hízelkednek neki: „Topj le, topj le, lipüske, majd én is letopok, Ülj le, lepke, Babot adok, Ha megeszed, többet adok! " (Szilvásvárad) Amikor az égen feltűnt a libák és kis őrzőik ellensége, a héja, mindjárt hangosan rákiáltottak, hogy mihamarabb elűzhessék: „Héja, héja, lakatos, Látom, lábad ripacsos, csőrlőre, csattogom, Ángyom ablakára. Hess, hess, hess!" (Balaton, Szűcs, Bekölce) A faluközön vagy a közelben, néha távolabb vagy az erdőben csordogáló vizek jó játékperceket nyújtottak még a dologban segédkező fiú- és lánygyermekek részére is. A nyári forróságban, de más alkalommal is gyeptéglával, vesszőfonással gátat állítottak a patak medrébe, hogy fürdőzhessenek. A megmártózás után bedugult fülükre tapasztották a tenyerüket, s a következőket kiáltották: „Kígyó, béka, gyere ki a fülemből, kékre, zöldre, tiszta feketére! " Aztán - mint egy ragályi adatközlőnk mesélte az 1980-as évek elején - hirtelen elengedték a tenyerüket és lestek, mi jön ki a fülükből. Érdekes megjegyeznünk, hogy ez a fajta, Borsai Ilona elnevezésével babonázó mondóka ezenkívül csak az ideád Szatmár egy-két falujából, valamint Erdély egyes részein ismert! Másutt már eltűnt vagy elhalványult az a játékos mondókaszokás, ami napozás, szárítkozás után vagy közben került sorra. Amikor a porban, homokban túrtak a gyermekek és egyik markukkal abból összegyűjtöttek egy kupackát, felhajították, s a következőket mondták: „Ennyi tetű fejembe, Ennyit anyám kiszedett, Ennyi maradt benne. " Amennyi a feldobást követően gyorsan megfordított kézfejre visszaesett és nem pergett le, annyi „tetü"-je maradt a gyermeknek középkorú tardonai elbeszélőnk szerint. A társasmondókák már a gyermek és alakuló játszóközösségének különböző viszonyaira utalnak. Egy részük a gyermeki érzelmekre sajátosan jellemző, kívülről szemlélve olykor nyers vagy durva, mégis szókimondó világlátását nyújtja. Ezek a mondókák a legtöbb esetben jól ismert, állandósult hanglejtéssel vagy dallammal kísértek. E gyermekmondókák indítéka, fő mozzanata a csereberélés, a civódás, a hirtelen haragú veszekedés, majd az egymásnak ugrókat békítő rigmusokban fejeződik ki.