Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Termett a meggyfa... " - Népi gyermekjátékok a Palócföldön

Mint látni fogjuk, ezek közül néhány csoport már csak az emlékezet által őrződött meg, némelyikük még nyomokban ismert s gyűjthető, míg harmadik csoportkörük mai napig élő, eleven. A gyermeki világhoz, léthez kapcsolódó legősibb s mai napig eleven a dajkarímek, mondókák, dalocskák csoportja, mely szinte észrevétlen hagyományozódik anyáról leányra, leendő gyermeke majdani gondos nevelőjére. Gondoljunk csak arra: ma is hogy kíséri észrevétlen mozdulattal az anya kicsiny gyermekét, és az miként utánozza a testközeli felnőttet; hogyan ringatja dudorászva a kislány is kicsi testvérét, énekel-„beszél" dallamosan vagy civódik, incselkedik a kisebbikkel. Hogyan rajzol a másik tenyerébe végtelen köröket vagy simogatja húga, kisöccse arcát, állát, míg az el nem alszik. Vagy nyakába, hátára kapja, hogy aztán felnőtt korában - gyakran már előbb megunva és elfáradva, de - folytassa tovább a lovaglást, a le-felröptetés vagy hintáztatás szédületét. Mind-mind igazi játék, még ha alkalmasint egy „árva szó" sem hangzik el, csak lendület, mozgás és szinte lekottázhatatlan dallamsor. A palócok lakta régióban az önálló mozgásra, pontosabban a járásra még képtelen kicsi ellátása, gondozása végső soron az anyára hárult. Az ölbeli gyermekekkel való foglalatosság jellegzetes ritmusos mondókái közül az altatók voltak a legismertebbek s természetesen azok ma is. Ilyenek például: „Aludj baba, aludjál, Aranyosat álmodjál. " „ Csijja, buva aludjál el, Buvajja el, kis Iluskám!" Az általános és egyszerű két-, legföljebb négysoros versikék mellett a múlt század végi, ún. „óvónőköltészet" (ahogy azt Kodály nevezte az MNT 1. „Gyermekjátékok" kötetében) bölcsőversei és dalai oktató játékos és daloskönyvekben láttak napvilágot, de terjedtek kéziratos füzetek másolatai révén is. E mesterkélt műköltészeti alkotásokkal a református közösségekben vagy egy-egy módosabb s „tanultabb" család nőtagja elmondásából találkozhattunk. Tartalmuk alapján erkölcsnemesítő szándékukat senki sem vitatja, ám ritmikájuk s rímfűzésük inkább az emlékkönyvek költészetének magaslataira emlékeztetnek bágyasztó hangulatukkal... A felnőtti cirógató-csiklandozó mondókák között igen elterjedt és mai napig jól ismert, használatos a következő példa: „Ciróka, maróka, Mit főztél? Kását. Mit tettél bele? Kiscica farkát. Hol van? Kergette a Kisegér, Kuc, kuc, kucl " (Pétervására) A gyakorta csiklandozással befejeződő csipkedő mondókák közül vidékeinknek ez a legismertebb és legnépszerűbb, jelentékeny eltéréssel nem is rendelkező típusa: „ Csip-csip csóka, vak varnyúcska, Jó vót-e a kisfiúcska? (vagy kicsi lyánka) Ha jó vót a kisfiúcska, Ne csípd meg őt vak varnyúcska. "