Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„ Szív küldi szívnek... " - „Eger borát idd, jó barát... !" Heves megyei adatok a turizmus és az úti emléktárgyak kérdéséhez

pozíciója (Kisfaludy Stróbl Zsigmond, 1967.); Főszékesegyház (Hild József tervei alapján 1832-1837); minaret (16. század); az egri vár romjai, várfalak, bástyák; Szt. István szobra (Casagrande M. alkotása, 1830 körül); Gótikus püspöki palota (15. század); a vár alsó kapuja. „EGRTES"-ek - szőlőfürt és levél, prés, hordó, palack, kulacs, kád, ágyú, kard, félhold. „NÉPIES", megyei - stilizált és naturalisztikus virágok, népviseletes férfi és aszszony, madár, őzike, mókus, szarvas, fa, baba, házikó, harkály stb. Ezek természetesen nemcsak mint síkdíszítmények jelennek meg, hanem az esetek nagy részében e jelképek és szimbólumok (bizonyos plasztikus megformálás során) egyúttal maguk a tárgyak. Ennek érzékeltetésére ezért alább egy teljességre nem törekvő, ám a fenti beosztást követő módon néhány ábrázolást anyag és technika együttesében mutatunk be, s amely csak töredéke igen gazdag példatárunknak. EGER - városcímer, szobrok, a vár, épületek (ragasztott és vasalt matricán; különböző méretű műanyaglencse alá helyezett színes vagy színezett képen; domború nyomással kerámia lapon, műanyag- és különböző fémlemezeken); minaret (falapra égetett és karcolt; esztergált, faragott és festett fa; domború nyomással kerámia lapon, fémlemezeken). „EGRIES" - a szőlő és a bor szimbólumai (kézi festés tempera, olaj, autózománc felhasználásával fa- és kerámia tárgyakon; domborított lemez- és kerámiafelületen; préselt műanyagok; önállóan, de miniatürizált formában kidolgozva: pl. hordó, prés, kád, palackos ágyú stb.); történelmi szimbólumok (ágyúk fémből kovácsolva; fából faragva; műanyagból öntve; kardok fémből és műanyagból préselve; végvári harcos sisakos feje fémből és műanyagból). „NÉPIES" - virágok, csokrok (tempera, olaj, autózománc festék felhasználásával fa- és kerámia tárgyakon; vésett, karcolt, esztergált és égetett formában a fatárgyakon; domború vagy negatív nyomással műanyagra önálló vagy sordíszítményként egyaránt); állatok és növények (fatárgyakra festett, karcolt, vésett és égetett; faragott-fűrészelt kontúrlap a fenti technikákat igénybe vevő kidolgozás valamelyikével); népies emberábrázolás és környezetjelzés (a fenti technikák bármelyikével). Vizsgálatunk során főként a második és a harmadik csoportba tartozó úti emléktárgyaknál figyelhettük meg azok gyakori ismétlődését, egy-egy tárgytípus általános, s ezért többféle vonatkozási lehetőségét. így az azonos elv és gyakorlat alapján készült tárgyak (kishordók, levélplakettek, kulacsok, kis prések, kádak, vázák stb.) úgy és akkor nyerik el lokális jellegüket, ha ezekre különböző helységek neveit (Eger, Párád, Parádsasvár, Mátraháza, Mátrafüred, Gyöngyös, Kékestető) helyezik el. Az alapvetően úti emléktárgyként készült darabok és együttesek két további, egymástól többé-kevésbé jól elkülöníthető funkció betöltését sugallják vásárlóik számára. Ezek egyikét jelentik a használatra (is) alkalmas tárgyak, így a söröskupák és -korsók, a boros-, vizes-, söröspoharak, a hamutartók, dobozok, vázák, csészék, mandzsetták, öngyújtók, kulcs-, gyufa-, cigaretta-, szalvéta-, fénykép-, pohár- stb. tartók, fogasok, italkínálók. Természetesen az, hogy e tárgyak egyáltalán „valódi" használatba kerülnek-e a befogadó közegében, azt a korábbi és már meglévő hasonló tárgytípusok között elfoglalt új hely, a tulajdonos ízlése és kulturális magatartása dönti el (vö. S. NAGY 1982.). A második csoportba az a vártnál is megdöbbentőbb tárgyözön tartozik, amelynek sem használati, sem pedig (a kánonok szerinti) primer esztétikai értéke nincs. Az úti emléktárgyak ezen csoportja viszont mégis a legtipikusabbnak, s igen közkedveltnek mondható. Ezt a viszonylagos olcsóság mellett a bárhol elhelyezhető miniatürizált formák is