Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

A HAGYOMÁNYOS KULTÚRA TÁJI-TÖRTÉNETI TAGOLÓDÁSA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN (A regionális életmód-stratégiák feltételei és változatai)

A HAGYOMÁNYOS KULTÚRA TÁJI-TÖRTÉNETI TAGOLÓDÁSA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN (A regionális életmód-stratégiák feltételei és változatai) A 7248 km 2 kiterjedésű, az ország területének 7,8%-át elfoglaló Borsod-Abaúj­Zemplén Magyarország második legnagyobb megyéje. Az 1950-ben végrehajtott területi-közigazgatási reform által létrehozott mesterséges képződmény, amely táji­kig változatos, gazdasági-társadalmi fejlődésükben is erőteljesen különböző terüle­teket integrált. Határai azonban csupán államigazgatási keretek, és nem tükrözik a kultúra regionális tagolódását. A mai Borsod-Abaúj-Zemplén Magyarország egyik legtagoltabb, legváltozatosabb táji adottságokkal rendelkező területe, s a különböző természeti félté telekhez való alkalmazkodásuk, eltérő történetük és társadalmi fejlő­désük révén egymástól hol markánsan elütő, hol csak árnyalt differenciákat mutató műveltségi csoportokat foglal magába. A mai megye az egykori Borsod vármegyét, y\baúj-Torna és Zemplén déli részét, valamint Gömör-Kishont vármegyék kisebb déli peremét egyesíti. Borsod egyike volt a legrégibb vármegyéknek, névadó központja ma Edelényhez tartozik, s a Bódva völgyében fekvő földvárának gyűrűje őrzi az Árpád-kori központ emlékét. Az egy­kori Abaúj vármegyének hasonló központja található Abaújvár község területén. Gömör és Zemplén névadó központjai ma Szlovákia területén fekszenek (Sajógömör, illetve a Bodrog partján fekvő Zemplén község területén). Gömör és Kishont, illetve Abaúj és Torna vármegyék időszakos egyesítése és szétválasztása a 19. századi közigazgatási átszervezések része volt, csakúgy, mint a kisebb határkiiga­zítások Borsod és Heves megyékkel: 1807-ben Heveshez csatolták az Eger-pataktól keletre fekvő terület néhány községét és pusztáját (Tihamér, Álmagyar, Felnémet, Beköleé), majd Borsodot 1812-ben Ivánka, Farmos és Szihalom átadásával kárpótolták. 1827-ben Abaúj vármegye Aszalót kapta meg Borsodtól Belső-Bőcsért. A már emlí­tett 1950-es közigazgatási átszervezéssel Borsod megyéből Hevesbe került Andornaktálya, Balaton, Bélapátfalva, Borsodszemere, Borsodszentmárton, Egerfarmos, Mónos­bél, Nagyvisnyó, Noszvaj, Ostoros, S zihálom, Szilvásvárad, ugyanakkor a létrejövő Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyéhez csatolták Hajdú vármegyéből az egykor borsodi Tiszagyutaházát és Szabolcs vármegye néhány Tisza menti faluját (a Bodrogközből

Next

/
Oldalképek
Tartalom