Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

A HAGYOMÁNYOS KULTÚRA TÁJI-TÖRTÉNETI TAGOLÓDÁSA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN (A regionális életmód-stratégiák feltételei és változatai)

/ azonosítható csupán a paraszti műveltség hagyományával. A rendkívül tagolt térség hagyományos kultúrájának árnyalt differenciáltságát az eddigiek — beleértve a Magyar Néprajzi Atlaszt is — nem ragadhatták meg. Más vonatkozásban azonban a Felföld néprajzi csoportjainak eddigi kutatása arra figyelmeztet, hogy az analizáló vizsgálat szinte kizárja a műveltségi csoportok egyértelmű körülhatárolását, s az egves műveltségi elemek elterjedési határai ritkán összegződnek egyértelmű kulturális határrá. Elnevezésében és kutatásában is legrégibb, legmarkánsabb csoport a palócod, s a tőlük éles határral cl nem választható barkók. Az utóbbi — PaládiKovács Attila szerint - a borsod-gömöri erdőhátság területére terjed let, a kettő együtt pedig keleten lényegében a Sajó vonaláig alkot elsősorban nyelvjárástí10. kép. Tóth Imre és családja, Vajdácska. pust, s lazább műveltségi kultárterületei. Györjfy István gyűjtése, 1921. A terület népességének középkori kon(NéprajziMúzeum Tényképgyűjteménye) tmuitása, egységes római katolikus vallása, sok tekintetben archaikus műveltsége, néhány jellemző tárgyi és szellemi műveltségi elem (nagycsalád, lakodalmi hajnaltűz, a morványkalács, a markoláb képzete stb.) elterjedésének területe nem azonosítható a Palócföld fogalmával. Borsodban és Gömörben mind a palóc, mind a barkó műveltség szorosan összekapcsolódott a kisnemesség társadalmi státusával is. A palóc vidékekről a 17—19. század folyamán erőteljes kirajzás folyt, ami a 18. században tetőzött, s érintette Borsod és Abaúj megyék területét is. (Pl. matyó települések 18. században felduzzadt népessége maga is újabb csoportokat bocsátott ki a Tisza-mente irányába.) A palóc-barkó tömböt a megye nyugati részén dél felé a Bükk vonala határolja, északnyugaton pedig az — a Rima, Bán és a Sajó mentén — a borsodi és gömöri református magyar tömbbel érintkezik. Elsősorban viselete és hímzőkultúrája révén ismert a matyó néprajzi csoport, jóllehet műveltségük ezen elemei a 19. század második felében fejlődtek ki mai formájukban, a matyóság integrálódása pedig a 18—19. század folyamán zajlott le. A kutatás Mezőkövesd, Tard és Szentistván településeket tartja matyónak, jóllehet ezek műveltségi összetartozását az újabb vizsgálatok egyre inkább megkérdőjelezik, ugyanakkor egyre több rokonságot tárnak fel a Bükkalja falvainak hagyományaival. A néprajzi csoportot valójában Mezőkövesd középkori eredetű, lokális központi szerepköre integrálja, ami — sajátos fekvéséből következően — mind Dél-Borsod felé a Tiszáig, mind a Bükk előtere irányában kapcsot jelentett, s fontos állomása volt az