Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

gos suburbium épült. (Lengyelország területén még a 12-13. században is hozzávetőlegesen 250 földvárat laktak.) Egy-egy törzs lakóterületén szabadon mozogtak a nemzetségek, illetve a családok, a főnökök kivételével mindenki mindenütt változtatta lakóhelyét. A parasztok élvezhették szabadságukat. Ők a földből éltek, és ezért szegényebbek voltak, de nem béklyózta őket az elit, a kialakuló hatalom, létalapjukhoz, noha foglalkozásszerűen kötődtek a földhöz. Nem úgy mint a kíséret tagjai vagy az iparosok, akik a főnökhöz voltak láncolva, nem hagyhatták faképnél urukat. A parasztok számára a korai középkorban volt elegendő birtok, ami eltartotta őket, mert föld volt bőven. A föld elvben a közösségé volt, csakhogy a közösség élén gyakorlatilag a főnök állt, a földtulajdon legfőbb letéteményese tehát a közösség reprezentánsa, nem a közönséges paraszt volt, hanem a főnök. A paraszt már-már az életét köszönhette a főnöknek, mert jóakaratát élvezve gazdálkodott, hiszen „földi" volt, bár valójában csak „szegény rokon". A főnök hovatovább földesúrként élt kortársai között. Valamennyi - a főnökhöz tartozó paraszt háborús csetepaték alkalmával behúzódott jószágaival a földvárba, azt remélve, hogy a „várúr" és kísérete megvédi a rablóktól. Előlegzett bizalom vagy számítás lett osztályrésze, de alternatíva nélkül. Ezért szolgálta a paraszt főnökét jószággal, terménynyel, munkával, ágyasokkal stb. A főnök elsősorban a parasztok ajándékaiból tartotta fenn magát. Persze a juttatásokat könyörtelenül kikövetelte atyafiaitól. A gazdaság tehát csaknem maradéktalanul a szegények önfenntartásaként funkcionált. A földvár és vidéke kapcsolatának előnyei éppen ezért nem annyira békében, hanem háború esetén mutatkoztak meg, mikor behúzódva a sánc mögé mentették életüket és vagyonkájukat. Semmi és sohasem járt ingyen. Az életben maradásnak most is ára volt. A parasztoknak meg kellett hálálniuk gazdag rokonuk „szívességét", munkájukkal és terményadóval fizettek érte. A kiskirály hasznot húzott továbbá az „élelmiszerért iparcikket" - békeidőben rendszeresített - csereügyleteiből is. A klán „atyjaura" lefölözte a környezetében élő iparosok piaci műveleteinek hasznát. Minthogy egyedül ő trafikált a luxuscikkekkel házaló kereskedőkkel, egyik-másik portékát megszerezvén, osztályos társaként élő szomszédjánál értékesítette. Kortársai jóformán csak a külkereskedést ismerték el üzletnek, és az ezzel kapcsolatos műveleteket kizárólag a földvár ura bonyolította le, mikor is az atyafiúságos előkelőség - tetézve egyéb jövedelmeit - további nyereséget kebelezett be. A barbár korszakban a javak forgalmazása az elit monopóliuma volt. A prehistorikus földesúr tehát nem holmi jámbor rokon volt, ellenkezőleg, vezérként és spekulánsként pompázott, ő volt a törzsfőnök, a nyerészkedő kalmár és a vitézkedő harcos (sőt néha még a legfőbb vallási vezető is), akit ráadásul könyörtelen despotának ismert meg környezete. A tirannusok, a törzs-, illetve a nemzetségfőnökök gyakorolták a közösségek felett a hatalmi funkciókat, miközben nemcsak az élelmiszerellátás terén, hanem az iparűzés ügyleteiben is megtalálták hasznukat. A törzsi társadalmakban és a kezdetleges feudális rendszerekben ugyanis a kibővített családi gazdaságaikban élő iparosok látták el maguk fabrikálta iparcikkekkel a környezetükben élő parasztokat. A teljesítmény és a szükséglet közé sosem tudtak egyenlőségi jelet tenni. Keveset produkáltak, és ami elkészült, aligha mondható remekműnek. A célszerűtlen termékeket előállító kézművesek szaktudása kívánnivalókat hagyott maga után. Ami jó volt a rokonságnak, többnyire használhatatlannak tűnt a földvárban pöffeszkedő gazdagoknak. A kézműves produkciónak a fogyasztók két csoportjának igényeit kellett kielégítenie. A két csoport színvonala azonban korántsem volt azonos, a két teljesítmény tehát nemigen közelített egymáshoz. Az iparosok felkészültsége ezt még nem tette lehetővé. A szolgáltatások bár nem voltak kiegyenlítettek, de az elit fogyasztói igényeit tekintve nem