Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

toklást gyakorlók újfajta egymásrautaltságában már egyik fél sem igényelte a földek újraosztását. Eredetileg a rokonság leginkább törzsökös famíliájának fejétől függtek valamenynyien. Alárendelt helyzetben voltak a családtagok, a szolgák és a kliensek, akik szolgálataikkal hálálták meg a családfőnek azt, hogy megvédte őket, olykor kisebb-nagyobb élelmiszerkölcsönökkel, esetleg egy-egy szerszám, fegyver átengedésével kisegítette őket szorult helyzetükből. (A magyar nyelvben szláv jövevényszó a cseléd és a család, igazolván a kettős funkcióról mondottakat.) A klán kötelékei felbomlottak és osztályszervezetjött létre. A rokoni szálakból álló háló lassacskán szétmállott és egy új, erősebb tartószilárdságú képződmény, a rétegződés alakult ki, melynek egymásra gyakorolt nyomása fogta össze az embereket. A jogalkotásban elsőként a nemes, a klérus és a nép (paraszt, mesterember és kereskedő) három csoportját vagy rétegét különítették el egymástól. Ali. századi Franciaországban készült iratokban már megkülönböztetik egymástól a trois états rétegeit, de Keletközép-Európában a strukturálódott társadalom szerveződése és a szemlélet változása a 13-15. századig váratott magára. A kontinens nyugati felén, a római birodalomban az egyes társadalmi csoportok kiegészültek az őslakosságot megszállók arisztokráciájának kíséreteivel, majd a népvándorlás korban a törzsfőnökök harcosaival, amikor is két társadalmi formáció intézményei találkoztak egymással. Egyre több lett a kivételezett helyzetű ingyenélő, aki elsősorban vitézkedve - hadfiként - tartotta el családját. Ezenközben a társadalomban végbemenő rétegződés megtette hatását. Egy új társadalomszerkezet keletkezett. Az Alpoktól északra lassanként megszületett egy egészen új törzsi rendszer, a bennszülöttekből és az egykori gyarmatosítók intézményeit képviselőknek átrétegződéséből keletkezett csoportokból álló társadalom. Helyenként még Dél-Európában is lejátszódott ez a folyamat. A legkevésbé a Bizánci Birodalomban észlelték a változásokat és amit igen, csak némi késéssel fogták fel, mert különböző belső feszültségek és külső támadások többször is megszakították az események láncolatát. Itt a központosított hatalom nem tudott úrrá lenni a társadalom alacsony termelőképességével, energiaszegénységével magyarázható zavarokon. A gazdaság csak keveseket tartott el, szerény teljesítményű lehetett az egykorú forrásokból kitetszően. Minden társadalmi megnyilvánuláson érezhető volt az átrétegződéshez, a mozgáshoz szükséges energiahiány, legfőképpen ez okozta a keleti társadalmak lemaradását és a minden téren észlelhető tespedést. A rendszer alig strukturálódott, inkább hasonlított közel-keleti előzményeihez és más kontinenseken kialakult társaihoz, mint a - nemrég még Róma-központú - szomszédjához. A bizánci birodalom településhálózata a parasztok tanyáiból és néhány, kereskedők által lakott városból állt. Alig voltak falvaik. Valamennyi szerveződésben előállítottak fogyasztási cikkeket is, de a városi mesterember félkarú óriás volt, aki előállította ugyan, de maga sohasem árulta a parasztoknak készítményeit. Alig észrevehető a város és vidék közötti csere. A piac egyelőre még nem is funkcionált. A kereskedő jóformán csak külkereskedelemmel foglalkozott. A cserefolyamatot az import késztermékek és az exportált nyersanyagok töltötték meg. Az árucikkek származási helye és az értékesítés piaca távol, a messzeségben volt egymástól, a kereskedőknek hatalmas távolságokat kellett áthidalniuk. Mindannyian viszonteladók voltak, láncolatot képeztek. Maguk a kereskedők sem látták át a távolságokat, nem voltak tisztában azzal, hogy hol is lehet az általuk forgalmazott cikkek zömének származási helye. Minden nehézkesen ment a maga útján, a szállítmányok akadoztak. Hosszú és áttekinthetetlen az árukereskedelem interkontinentális útvonala. Éppen ezért legfőképpen árfelhajtó szerepet játszott a csere-