Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

hoz. Jóllehet a javak elosztása és forgalma kiterjedt Közép-Európára, de KeletközépEurópát csak korlátozott mértékben hatotta át a kereskedelmi kapitalizmus. A StettinTrieszt vonaltól nyugatra másként festett minden, mint az Elbától keletre. Közép-Európa népességének nagy része a centrum vonzáskörébe került. Kettészakadt a kontinens társadalma. A fejlemények azért is elkerülhetetlenek voltak, mert a Dél- és ÉszaknyugatEurópa közötti nagy kontinentális útvonal mentén, a Rajna vízgyűjtőterületén a vaskor óta az életminőség változásaiban egyre nagyobb szerepet játszott a távolsági kereskedelem és az értékkoncentráció. A kikötőket leszámítva itt volt a legtöbb város és itt működött a legtöbb major. Mindkét intézmény a termékfeleslegnek köszönhette létét. A major és a város (noha ellentett érdekeik voltak) az újkorban egyre több energiát szabadított fel. Az újonnan támadt feszültségek még a parasztfalvakat is áthatották. A földesurak eleinte értékesítették a városokban a parasztok terményjáradékát (tulajdonképpen háztartásuk feleslegét), majd maguk a parasztok jelentek meg (konkurens eladókként) a piacon. Ezeknek az áruknak azonban inkább a tömegük nagy, mintsem a jelentőségük. A kereskedelmi áruforgalom lényege, hogy minél több embernek kell munkát és megélhetést biztosítania az árucserének. A döntő tényező tehát a külkereskedelem volt a középkori gazdaság átalakulásában. Kereskedők importálták a gyarmatárut. Luxuscikkeket forgalmaztak. A kereskedelmi kapitalizmus - növelve az import tömegét - átalakította a mindennapi életet nyugaton és valamelyest Közép-Európa nyugati övezetében. Gyarmatáru hasznából épült mindenütt az újgazdagok kikötővárosa. Az import fogyasztója a polgár, az arisztokrata és a paraszt volt, vagyis minden egyes társadalmi osztály arra törekedett, hogy kövesse a divatot, importjavakkal akarta kielégíteni fogyasztási szükségleteit. A kikötőktől persze hosszú az út a fogyasztókig. A belföldi áruszállítások igényei városok hálózatát rajzolták a térképre. Nem mindenütt sűrűn. Minél keletebbre megyünk, annál inkább azt tapasztaljuk, hogy az új civilizáció befolyása korlátozott érvényű volt még a korai újkorban is. Kelet-Európában a vidék ritkán lakott, a települések között nagyok a távolságok és alig épültek városok. A kereskedelmi kapitalizmus működésének hiánya perifériává alakítja az Elbától keletre elterülő tájat. Észak- és Kelet-, nemkülönben Délkelet-Európa lakói továbbra is elszigetelten éltek és a legtovább megelégedettnek látszottak hátrányos helyzetükkel, vagy legalábbis: elvoltak magukban. Európát megosztotta a gazdaság. A kontinens két részből állt. Egyfelől itt volt (nyomaiban ma is jelen van) a kereskedő és gyarmatosító Nyugat és a hozzá csatlakozott Közép-Európa, másfelől a Kelet paraszti világa. Mindenesetre a két tartomány között húzódott egy övezet: Keletközép-Európa, mely mindig is átmeneti, mondhatni ütközőzóna volt Közép-, Észak-, Délkelet- és Kelet-Európa között. A föld tulajdonlásán felépülő társadalmak történetét az ökoszisztémák tették sajátlagossá. Az övezetek sajátos gazdaságföldrajza sajátos történelmet hordoz. Kontinensünk gazdaságának legfőbb erőforrása a kereskedelem, ennek működéséhez pedig mindenekelőtt tengerre van szükség. Dél-Európa és Északnyugat-Európa uralgó helyzetét a tengeri kereskedelem biztosította. Dél-Európa Afrika és Ázsia (kontinensünkkel érintkező) övezeteit használta ki, Északnyugat-Európa gazdasága - a tengerhajózás révén szerzett előnyeit kamatoztatva - rátelepedett a földgolyóra. Miközben az európai centrum gazdasága lépésről lépésre behálózta a világot, marginális helyzetbe jutott Keletközép-Európa és Kelet-Európa egyaránt. Az utóbbi övezetek gazdasága elsősorban a Nyugat nyersanyagszállítóinak helyzetét alakította ki. Keletközép-Európa gazdaságának mintáit döntően a középkorban lezajlott telepítések határozták meg, továbbá (vagy mindenekelőtt) az az intézmény, amely kanalizálta a telepítési folyamatok túlnyomó többségét,