Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Utószó

Arra kívántam tehát felhívni a figyelmet, hogy a mindennapi történelem kutatásának tapasztalatait nagyobb mértékben lehetne hasznosítani a néprajzi vizsgálatokban az eddig történtekhez képest. Két olyan csomópont van, amelynek átvágása révén ki lehet bontani a tudományosság összegubancolódott fonalát. Az egyiket a középkori agrárforradalom értékelésével érhetjük el. Minden jel szerint, végül is a hűbéri rend terjeszkedése idézte elő Keletközép-Európa népességének magántörténelmében beállott változásokat, életkörülményeik megújításának kezdeményezéseit és azokat az erőfeszítéseket, hogy a mindennapi életvitel a Keleti-tengertől az Adriáig húzódó sávban hasonuljon a nyugati életstílushoz. A történelem kettős játéka ment végbe. A középkorban majdhogynem tabula rasai teremtettek a különféle etnikai származású társadalmak életmódját átalakítva a hűbéri viszonyok bevezetése által, aminek következtében az őslakók - nyelvileg lassan egységesülő - tömegeinek életkörülményei nagy földrajzi körzetekben váltak hasonlóvá egymáshoz. Az ökoszisztémák azonban sokat változtattak az általánosságban ható érdekérvényesítésen, sok részletében módosították a környezetet alakító munkakultúra teljesítményeit. A hegyilakók és a síkságiak sosem űzték ugyanazt a mesterséget. Ugyanakkor letagadhatatlan, hogy a telepítések, az érdekérvényesítések és a szomszédokkal való érintkezések révén mindenütt megemelkedett az életszínvonal. A nemzetségekből és a törzsfőnök hatalmi rendszereiből királyságokat és rendi társadalmakat szerveztek. Nemzetközi méretekben tapasztalható a kiegyenlítődés. Ez azonban nem minden! Egyidejűleg valamennyi analfabéta társadalomban konzerválódtak a korábbi korszakok mentális teljesítményei, a nyelvi és a művészi hagyományok is. A Drang nach Osten sok emberöltőn át tartó akciói ugyan új gazdasági normákat vezettek be, de alig befolyásolták az ősi folklórműveltség fennmaradását. A folklórtudat sok mindent megőrzött a múltból. Bár az egymásra telepített kisemberek műveltsége akarva akaratlan - kiegyenlítődött idővel, az etnikai származás emlékei még mindig átsütöttek az újabb tudati rétegeken. Nyelvi és magatartási zárványok keletkeztek. Városon-falun egyaránt lejátszódott a gettósodás. Azonfelül az sem hagyható figyelmen kívül, hogy kevesen voltak az írástudók és nem ismereteik terjesztését érezték legfontosabb teendőjüknek. A magasabb szintű tudás, az írásos műveltség jószerével csak az elit körében és speciális foglalkozású csoportokban (így pl. a papok közösségeiben) terjedt. A társadalom szerkezete megakadályozta vagy legalábbis fékezte a tudás általánossá válását. Idővel mégis popularizálódott az ismeretek egy része. Ezenközben kiépült egy új társadalmi formáció, melyben néhányan - kedvezőbb életfeltételek közé kerülve - természetesen sokkal makacsabbul ragaszkodtak az elvont tudás és a művészet mentális hagyományaihoz, mint az életfeltételeik kialakításához szükséges gyakorlati ismeretekhez. Eret vágó orvosok, aranycsinálók még mindig akadtak szép számmal, de kevés volt a patikárius vagy a kohász és a statikai számításokat végző mérnök. A kisemberek zöme arra szorítkozott, hogy átvette nálánál gyakorlottabb szomszédaitól a műszaki kultúra hasznosítható tapasztalatait, mert ezáltal sikerült javítani életkörülményein. Mellőzték a spekulációkat, de néhányan talán már remélték, hogy előbb-utóbb felismerhetővé válik a kultúra Janus-arca. Egy másik kettőség - az újkori változásokat látva - szintén érzékelhető. A lassan piacra fordult társadalom piramisának csúcsán állók jóval könnyebben alakítják környezeti kultúrájukat nyugati kollégáikéhoz hasonlóvá, mint az alja nép, noha nekik is ki kell fizetni a számlát, anyagi forrásaik hozama pedig korántsem egyenlő irigyelt pályatársaikéval. Még a polgárok valamennyi szervezete, a múltból átmentett harmadik rend is azon mesterkedik, hogy életmódjában nemzetközi divatokat érvényesítve kápráztasson el másokat.