Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Mindennapi történelem az ütközőzónában
más módszert. Aztán finomodott a rendszer. Kereskedőtelepek, ültetvények jöttek létre, a munkaerőről gondoskodott a rabszolga-kereskedelem. A korrupt törzsi arisztokrácia gondoskodott a legolcsóbb munkaerőről. A kereskedelem már működtette az egész rendszert. A Szaharán át aranyat, elefántagyarat stb. szállítottak Európába. Újabb lépés, amikor - az újkorban - a centrum gyarmatosított és megszervezte a közigazgatást is. Továbbra is ragaszkodtak a rabszolgaság intézményéhez. A történetnek tehát több fejezete van. A tőkefelhalmozás következményei mindenekelőtt a gyarmatokon érzékelhetők, de a látványosságok a centrumban is csodálattal és irigységgel töltötték el a jövevényeket. Az Atlanti-Európa kikötővárosainak utcaképét megváltoztatta lakóik jövedelme, az újgazdagok átépítették városaikat. Nem volt megállás. A 16-18. században ugrásszerűen megnőtt a távolsági kereskedelem szerepe. Sőt, a gazdaság legfőbb energiaforrása a kereskedelem lett. Sokféle fogyasztási cikket importáltak, egyre újabb társadalmi rétegeket vonva be a vevőkörbe, növelték a piacot. Az áradat kezdetben csak luxusjavakat sodort kontinensünkre: fűszereket, bódító szereket, ékszernek való nemesfémeket, prémeket, tollakat, agyarakat, igényesen előállított textíliákat stb. Az importőröknek azonban enniük is kellett, főleg a szállítómunkások élelmezése okozott gondokat. A problémát elsősorban a környező vidék beszállítói oldották meg. A falu-város kölcsönhatás kezdettől fogva cserefolyamat volt. Aztán mindent elöntött az importált közfogyasztási cikkek sokasága. A kontinens belsejébe is eljutott az árufolyam. Még a nehezen megközelíthető települések lakóival is megismertette portékáit a kereskedelmi kapitalizmus. Svájc, Normandia vagy Wales eldugott tanyáin a parasztok rászoktak arra, hogy gyarmatárukat vásároljanak. A házalók jóvoltából és a piacra fordult parasztok révén egyre nagyobb jelentőségű lett az áruforgalom. Az áruszállítás útvonalai mentén forgalmi csomópontokká szélesedtek a pihenőhelyek és az átrakodó állomások. A 10-14. század között már hálót terítettek az Elbától nyugatra húzódó övezetre. Kisvárosok keletkeztek, olyan települések, amelyeknek lakóit el kellett látni élelmiszerekkel. Hetipiacokat és vásárokat rendeztek. Mindenki megfordult a sokadalomban. A vidék népe itt értékesítette fölös élelmiszereit (sőt némely iparágak működtetéséhez szükséges nyersanyagait), néha azt is, ami egyáltalában nem volt számára fölösleges, az ennivalót a parasztok szájuktól vonták el, de pénzt kaptak érte, azt gondolták, jól járnak, mert megvásárolhatják a vidék ipari készítményeit. Az áruskála nem volt széles, kevéske luxuscikket kaptak a parasztok, de a középkor vége óta már növekvő tömegben vásároltak kézműipari termékeket. Piacra fordultak. Ezáltal földrészünk több mint felén megváltozott a vidék és a város kapcsolata, egy új gazdasági rend foglalta el a régi helyét. A szállítóknak, az eladóknak, illetve a vevőknek ellentételezniük kellett az árukat, fölösleget kellett előállítaniuk, majd értékesíteniük azt. A kereskedelem úgy kezdődött, hogy luxuscikkeket forgalmazott. A társadalmi piramis csúcsán állók voltak a fogyasztók. A helyi értékű élelmiszerek és iparcikkek szállítását azonban nem tudták megoldani. Amikor a szállítástechnológián javítottak és ez együtt járt a termékek tömegének növekedésével, a helyzet megváltozott. A mindenkori hatalom reagált elsőként, igyekezett kihasználni a lehetőségeket, mert hasznot akart húzni a történtekből. Az uralkodó és kísérete, az egyházi és világi előkelőségek minden rendű és rangú hada nem kóborolt többé az országban, megállapodott, mert rátelepedett a városlakókra. A hatalom vámokat és adókat szedett. A hivatal is betelepedett a városokba, hogy jelen legyen a jövedelem forrásánál, mert okkal tartott attól, hogy becsapják. A folyamatot nem lehetett megállítani, kibővült az árucikkek listája, helyet kapott rajta - növekvő mennyiségben - mindenféle helyi termék. A távolsági kereskedelmet