Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Mindennapi történelem az ütközőzónában
kiegészítette a javak helyi forgalma. Vidéke lett a városnak, a város környezetének piacos központjává vált. Az agglomerációs körzetben élő emberek élelmiszerekkel és ipari nyersanyagokkal látták el ellenérdekelt partnereiket, a városlakókat, miközben cserében iparcikkeket és mentális értékeket kaptak. A forgalom élénkült. A kereskedelmi központok, illetve a nyersanyaglelőhelyek között létesített összeköttetés is egyre több nyereséget biztosított, már maga a szállítás is szépen jövedelmezett. A fuvar ugyanis megdrágította az árukat. Kinyílt az agrárolló. A középkorban és az újkorban, ahol növekedett a pénzforgalom, mindenki a drágaságról panaszkodott. Hogy eleget tehessenek a növekvő keresletnek - további haszon reményében - mindenféle ipari üzemet alapítottak eleddig megközelíthetetlennek tartott helyeken, igazodva a nyersanyaglelőhelyekhez meg az energiaforrásokhoz, kiaknázva természeti adottságaikat, és az itt előállított késztermékek értékesítésével egy új történelmi korszakba vezették át a társadalmat. Eleinte főleg félkész termékeket értékesítettek. Az ipari üzemekben azonban már készárut állítottak elő. Kitalálták a gépekkel termelő gyárat, ahol sorozatszerűen állíthatják elő termékeiket. Végül is létrehozták az ipari kapitalizmust, eközben újraszervezték a centrumot. A földesúri majorok és a kikötővárosok mellett ez az új képződmény, a gyár orientálta a kontinens nyugati részén lakókat. A kapitalizmusban a mezőgazdasági termékeket (gyapjút, fát, gabonát, élőállatból lett húsárut stb.) feldolgozó ipartelepek és a földben található nyersanyagokat (érceket, szenet stb.) gyárakban késztermékké előállító üzemekből meg a hozzátartozó kolóniákból álló ipari nagyvárosok lettek a gomba módra növekvő települések. A centrum és a periféria értékviszonya európai, majd globális méreteket öltött. Az új korszak új életminőség kerete lett. Még semmi sem állapodott meg, mindenen meglátszott, hogy átalakulóban van az értékrend. Az emberek többsége nem tudott könnyen dönteni: merre vegye az irányt és hogyan alakítsa sorsát? Azt mindenesetre tapasztalta, hogy megingott a világ rendje. Az urbanizáció és a piacviszonyok kiépülésének hatására átrétegződött a kisemberek közösségeinek értékhierarchiája. Beigazolódott, hogy „az ördög a részletekben lakozik", noha a kereskedelmi kapitalizmus által szerveződő világban úgyszólván alig lehetett látványos teljesítményeket tapasztalni. De mindenki tette a magáét. A vidék lakói átépítették házaikat. Nagyobb épületeket emeltek, sokan iparosokkal dolgoztattak, akik városi minták szerint dolgoztak, időtálló anyagokkal dolgoztak, mindenki tanult abból, hogy őseik otthonai két-három nemzedék élettartamában elhasználódtak, szűknek bizonyultak és az összeomlással fenyegettek. A beruházások felaprózták a tőkét. A gazdaság nem sokat változott. Bár az építkezések korszakalkotóan hatottak, az új fejlemények nyilvánvaló következményeit csak kevesen ismerték fel. Ha mostanság megvonjuk a mérleget, nem lehetnek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy Európa továbbra is elmaradott kontinens maradt, az életminőség sok kívánnivalót hagyott maga után. Bár az európaiak még mindig sokat nélkülöztek, az építkezések révén a parasztok fogyasztási kultúrája növekvő súlyú tényező lett a megújhodott gazdaságban. Napjaink fogyasztói társadalma csecsemőkorát élte, de már hallatta hangját. A középkor végéig a világ nagy agrárcivilizációi magasabb életszínvonalat kínáltak a kisembereknek, mint az európai tájak gazdasága, mert a hordalékos folyamvölgyekben (Kínában, Indiában, Mexikóban stb.) több élelmiszert tudnak egységnyi területen előállítani, mint a kivágott erdők helyén, ahol a kontinentális klíma is mérsékelt terméshozamokat biztosít csupán. Európa felén azonban a fogyasztási szokások változása új értékrendet teremtett. Nyugat-Európa (ami talán csak a kontinens harmada) lett a világ közepe. A külkereske-