Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 16-17. században: a táguló világ peremén

használták ki, a magántulajdon mindenhatóságáról prédikálva.) Az újkorban a paraszt az urasági szántókon dolgozott és saját gazdaságát nem is gyarapította újabb nadrágszíj parcellával. A föld népének urai megnehezítették az irtásfoglalást, és ahol mégis sikerült a jobbágynak egy darab földhöz jutni, könyörtelenül megterhelték. Mindenféle címen adókat vetettek ki az irtásföldekre. A paraszti terjeszkedés ennek következtében az illegalitásban ment végbe. Titkolták, habár a parasztok mindenütt tudtak arról, hogy mi folyik a faluban. Azonfelül új törvényeket is hoztak a földesurak, amelyekkel igyekeztek röghöz kötni a jobbágyot. A gazdaság depressziója és az annak hatására bevezetett intézkedések módosították a falusi társadalom mozgásterét. Bár minden eszközt igénybe vettek a jobbágyok annak érdekében, hogy ellenálljanak a szegénységnek és megtartsák birtokukat, sokaknak igyekezete hiábavalónak bizonyult. Sokan tönkrementek. A falvak népének (jó esetben) az egyharmada vált törpebirtokossá vagy szegényedett el, növelve a nincstelenek tömegét. A szociális rétegződést előmozdító erők szétzilálták és újrarendezték a vidéki társadalmat. Növekedett a vidékiség szerepvállalásának jelentősége. Mind nagyobb tömegek számára bebizonyosodott, hogy a falusi életpályának nincs alternatívája. A város alig volt felvevőképes. Aki szegény lett, megmaradt falusinak. Vegetált. Ennek a rétegnek az ellenpólusán - a legkülönfélébb érdemeikért kapott kitüntetéseik elismeréseképpen - sokan kiemelkedtek a jobbágyi állapotból, belőlük képződött a kisnemesek tömbje. Különféle előjogokkal felszerelkezett famíliák alkottak a társadalomban egy - az össznépesség majd egytizedét kitevő és később még gyarapodó - új réteget, amelynek tagjai jogilag ugyan kiváltak a jobbágyi-paraszti kasztból, de ugyanakkor mégsem léptek ki a paraszti életforma kötelékeiből. Ugródeszkájuk a háborúzás volt, ami sehol sem akart megszűnni. Középkori módszerekkel lehetett karriert csinálni. Szerencsésen túl kellett élni valamilyen csetepatét. Lengyelországban és Magyarországon jóval több háború volt annál, hogysem ki ne tüntessék magukat vitézségük jutalmaként mindenféle kalandorok, bizonytalanná vált egzisztenciájú kisemberek. Rangot kaptak, de nem lettek újgazdagok. A lengyel nemesség a 17. században az össznépesség majd egyötödét tette ki, s a legmagasabb arányú volt Európában. Címükkel büszkélkedhettek, noha nem voltak jobbágyaik. A társadalom egyensúlya mégsem billent meg, bár a földnélküliekkel és a városlakókkal számolva, fel kell tételezni, hogy a lengyelek több mint fele lehetett ekkor hagyományos állapotú jobbágy-paraszt. A nemesek és a parasztok két csoportja egymásra volt utalva. A kölcsönös viszontszolgálatok hálóját kötögették, amelynek segítségével végképp megerősítették összetartozásukat. Az építmény talapzata azonban mállásnak indult. A szegregációt az ósdi intézményeik nem tudták feltartani. Mind több lett a két keze után élő, nincstelen szegény ember. Egy olyan előproletáriátus alakult ki, amely nem jelent meg a munkaerőpiacon, mert ilyen nem létezett, megmaradt a familiáris egymásrautaltság őseredeti korlátai között. Magyarországon is kialakult az a réteg, amelynek utódai az ipari társadalom előestéjén már képviselték a „puszták népét". Aminthogy a munkaerő-áru nem szabadult fel, a javak mozgása sem hatotta át a társadalmat. Lanyhult az áruforgalom. Romlottak a kereskedelem pozíciói. Még a háború sem járult hozzá a javak amortizációjához és ezzel végső soron ahhoz, hogy pótolják azt, ami megsemmisült. Alig sikerült valamit pótolni a veszteségekből. A háború pusztított ugyan, de még a hadsereg sem képviselte a fogyasztói érdekeket. A háború által nem nőtt a vásárlókedv. Holott a katonaság (a civilizációk története ezt bizonyítja) mindig is biztos piaca mindennek, amit csak el akarnak adni. A hadvezérekre és katonáikra mindent rá lehet sózni. A kincstár, tulajdonképpen az adózók fedezik a háborúskodással járó kiadásokat. Az újkor kezdetén azonban a sereg jóformán csak az iparnak adott meg-