Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 16-17. században: a táguló világ peremén

rendeléseket. Élelmezésre nem sok pénzt fordítottak. A katonaság rekviráláshoz volt szokva. Fegyverekre azonban nem tudtak szert tenni. Jó példa az ágyúcső gyártása, mely ekkortájt a történelem talán leginkább nyereséges vállalkozása lett. Mindamellett a stratégák úgy gondolták, hogy bár a katonának fegyverre és ruhára van szüksége, de élelemről gondoskodjon magának. Aki vitézkedett, sosem maradt éhesen, erőszakkal elvette a paraszt utolsó darab kenyerét, sonkáját, és egyáltalában nem válogatott az eszközökben, ha gondoskodnia kellett lovának takarmányáról. A sereg ellátása mégis akadozott a „harmincéves háború" idején. A zsoldosok látványosan erőszakoskodtak, különösen akkor, ha elmaradt javadalmuk (ami gyakran megesett), mindent, ami csak a kezük ügyébe esett, elszedtek jogos tulajdonosától, ahova csak betették a lábukat, nekiláttak fosztogatni, raboltak és gyújtogattak. Létbizonytalanságban éltek az emberek. Éppen ezért a külkereskedelem áruforgalma lehanyatlott. A Keleti-tenger kikötői beltengeri hajóállomások lettek. Egyre kevesebb hajót építettek a dokkokban. A nyersanyagot reexportálták. A volt Hanza-városok rovására a holland, majd az angol flotta növekedett. Az újkor hajnalán összeomlott a Hanza-liga, a dán király és a holland kereskedők között - 1539-ben kötött egyezményt követően - végleg ellehetetlenült a városszövetség. A gazdaság fókusza nyugatabbra tolódott. Nagyobb teherbírású és a háborgó tengereknek ellenálló hajókat építve mind többen kimerészkedtek az Atlanti-óceánra. Voltak, akik az afrikai partok mentén manőverezve eljutottak a Távol-Keletre és Óceániába. Az Északi- és a Keleti-tenger kereskedelmi forgalmának jelentőségét alárendelték a világtengerek áruforgalmának, ez viszont az újkorban mindinkább angol és holland kikötővárosokban összpontosult. Ugyanakkor a Keleti-tenger mellékén a háttér egyre kevésbé működött, miközben a gazdaság pangott Keletközép-Európában. A szárazföldi áruforgalom sehogyan sem élénkült meg. Valamikor a szárazföldi útvonalak mellett építették a városokat. Minthogy a gazdaság elfáradt, a szárazföldi útvonalhálózat csomópontjain épült városokon keresztül alig vezetett többé jelentős sodrú árufolyam, a városok piacai állóvízzé váltak, mert az utakon, a kereskedelem érhálózatában alig lüktetett élet. Egyidejűleg csökkent vidéki hátterük iparcikkfogyasztása. Ha a gazdaság vegetál, a közigazgatás is veszít erejéből. Még az ügyek adminisztrációja is nehézkesebbé vált. A bírósági perek aktafolyamai elöntötték az ellenérdekelt feleket. (A levéltárakban sok iratkilométernek kell helyet adni azóta a polcokon.) Az alkotó energiákat az emberek önfenntartása kötötte le, s jobbára meglehetősen kezdetleges eszközöket vettek csak igénybe. Az önellátás, a barkácsolás ismét elfoglalta régi helyét a paraszti életben, a szomszédi-rokoni kölcsönös segítség (amellyel pótolni igyekeztek az elodázhatatlan beruházásokat) nélkülözhetetlen intézmény rangjára emelkedett a falvakban. Visszaállt a régi értékrend, egyre szélesebb körben alkalmazták a reciprocitás elvét. Nem a középkor tért vissza, hanem egy új helyzetet teremtettek, az urak a régi szép időkre emlékezve sikerrel újraszervezték a jobbágyságot, másodszor is felépítették idejétmúlt szerkezetét. Az uradalmak adminisztrációja könyvelt, számon tartotta a földesúr javait. Korántsem vezettek megbízható nyilvántartásokat, de megalapozták a bürokrácia még ma is álló épületét. Népesség-összeírásokat szerkesztettek, amelyeket időnként kénytelenek voltak megújítani, mert rájöttek, hogy hemzsegnek bennük a tévedések. Az adókat el akarták számolni, de a vágyak és a tények közötti szakadékot nem sikerült áthidalniuk. Mindenesetre a vagyonösszeírások mintaértéküek voltak. A bürokrácia meg-megismételt igényei szerint készítették el (a nemsokára tévesnek bizonyuló) nyilvántartásokat. Az adminisztrátorok kiválasztásakor döntő szempont volt, hogy a jelölt „megbízható" legyen, ne lopjon, ne csaljon és ne álljon az adózók pártjára, ha már tud írni-olvasni, jártas a törvények útvesztőjében. Ilyen erényekkel el-