Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 16-17. században: a táguló világ peremén

tékben visszaesett a gazdaság és a munkakultúra. A középkori gazdaságszerveződés falurendszere eltűnt a térképről. A pusztítás balkanizálta a megszállt területeket. A törökök adminisztrációja, adószedése és a hatalom által képviselt tulajdonlás merőben különbözött a hagyományoktól. A költözködni akaró parasztok előtti akadályok elhárultak. Minthogy azonban a költözködéseket háborús kártevések, erőszakoskodás, tömeges öldöklés váltotta ki, a parasztság állapota leromlott, valamennyi csoportjuk szinte ellenőrizhetetlen, zömükben földönfutókból összeverődött laza közösségekből állott. Balkanizálódtak. Volt azonban egy lényeges különbség, a délkelet-európai államokkal összehasonlítva a magyarországi veszteségeket, a Balkánon ugyanis nem lehetett szétverni a hűbéri rendszert, mert ilyen nem is létezett sohasem. A magyar Alföldön mindössze három városban maradt néhány lakó. Az emberek zöme szétszéledt. Aki visszatért, nemigen épített házat, ha a régi otthon összeomlott, veremházban húzta meg magát, felelevenítve a középkorban már elfeledett lakáskultúrát. Az egykorú beszámolók siralmas állapotokról, nyomorról és a közigazgatás csaknem teljes hiányáról adnak hírt. A falvak teljesen kiürültek, majd visszaszivárgott a lakosság. Nem az őslakosság leszármazottai, hanem földéhes idegenek szállták meg az üresen tátongó portákat. A 17. század végétől kezdve régi és új földesurak nagyszabású telepítési akciókat szerveztek. Az egykor többé-kevésbé homogén etnikai tömb, a magyar Alföld és Pannónia magyar parasztságában német, szlovák stb. foltok keletkeztek. Szabadon hasznosítható föld azonban még mindig bőven akadt, amikor a 17-18. században néhány mezőváros újraéledt, az elpusztult falvak határát bérbe vették és már csak legeltették. Még nagyobbak az ökoszisztéma kárai. A középkorban lassanként sikerült a magyar Alföld egészét birtokba venni. Mindenütt voltak felszántott földek, noha a terület közel egyharmadát jóformán évenként elöntötte tavasszal az áradás. A mederátvágásoknak és az épített gátaknak köszönhetően kultúrtáj jött létre. Végül is, a középkor végén itt volt a legnagyobb laksűrűség a Kárpát-medencében. A gazdagon termő földek használatában az mfield-outfield rendszert alkalmazták. A települések melletti szántókat folyamatosan művelték, a távolabb fekvőket pedig csak akkor, ha már leapadt az ár, maradt ugyan itt-ott talajvíz a földeken, de a tavaszi vetésű kalászosok még beértek a jólrosszul megszántott dűlőkön. Ha nem, kaszálókként hasznosították a külső földeket. A 16. század elején készített dézsmaösszeírásból megtudható, hogy az utóbbiakon termett gabonát nem is aratták sarlóval és nem kötötték kévébe, hanem lekaszálták, majd - széna módjára - boglyákba hányták, hogy nemsokára szérűkön elnyomtassák a terméstöbbletet. A külterjes technológia a munkaerőhiány következménye. Az oszmán fennhatóságot a katonai hatalma biztosította. A közigazgatás, a hadsereg és a birtokrendszer összeolvadt. Orosz és afrikai rabszolgákból, a keresztény országokban foglyul ejtett és minden ötödikként született fiúgyermekből fanatikus mohamedánokat neveltek, hogy ezekből az elit katonákból (janicsár) lovas török vitézi sereget állítsanak. A katonák nemcsak háborúztak, a megszállt országokban közigazgatást tartottak fenn, amelynek élén a balkáni szláv vagy görög eredetű nagyvezér állt, aki vazallusainak tetszőleges időtartamra birtokot adományozott. De még a földesúr is jogbizonytalanságban élt. Nem tudta, meddig maradhat földesúr. Igyekezett tehát legalább megszedni magát. Az adót többször is behajtották minden évben. Voltak olyan körzetek, ahová rendszeresen visszatértek az egykori magyar földesurak adószedői is, hogy begyüjtsék törvényesnek vélt járandóságaikat. A kettős adóztatás bonyodalmai párosultak a harcban álló felek seregeinek fosztogatásaival. Különösen a frontvonal övezetében vált kritikussá a helyzet. A mai Szlovákia területén - a Habsburgok vazallusaként - magyar király uralkodott. Erdélyben - a szultán akaratából - magyar fejedelem székelt. Az utóbbi