Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa a 13-15. században
4.4. A VÁROS ÉS A FALU KÖLCSÖNHATÁSA Annak ellenére, hogy a centrummal folytatott kereskedelem teljesítményei révén sikerült megemelni Keletközép-Európa lakóinak életszínvonalát is, a városiasodás meszsze elmaradt az Elbától nyugatra tapasztalhatókhoz mérten. Alapvető különbségek, fokozati eltérések voltak a két övezet között. Bár a kereskedelem eredendően a nagy távolságok áthidalására való, tehát nem a város és a vele közvetlenül szomszédos vidéki környezetének kiegyenlítésére, a nyugat-európai kereskedelem teljesítményeit hamarabb érte el, mint keleti társa, mert zömmel a tengeren zajlott le, s ez a közeg, a legelemibb infrastruktúra, csaknem mindenütt hiányzott az Elbától keletre. A nagy távolságokat a szárazföldön kellett áthidalni. Krakkó, Lipcse textilipara és prémkereskedelme olyan fokon működött, hogy feledtette a tenger hiányát. Híd volt mindkét város a Kelet és a Nyugat között. Mindamellett a centrum a Nyugat volt, az az övezet, ahol a városi ipar nyersanyagokat importált, a periféria ellenben stratégiailag fontos ipari készítményeket, mindenekelőtt fegyvereket és a szerszámok fém alkatrészeit szerezte be az urbanizáltabb övezetekből. A forgalom javarészt a centrum képviselőinek kezdeményezéseitől függött, mert a periférián a polgárok önszerveződése korántsem mondható erőteljesnek. Az itteni kereskedők és iparosfélék társadalmilag és intézményeikkel még nem alakították várossá lakóhelyüket, de már megkapaszkodtak a jövőbe vezető meredélyen, majd idővel már arról lettek híresek, hogy két lábon állva kétarcú magatartást tanúsítanak: mindenféle (köztük korántsem tisztes) üzelmeikkel és hűbéri függésüket megtartva igyekeztek biztosítani fennmaradásukat. A folyamat nyomon követhető. Ami a közvetlen előzményeket illeti, feltűnő, hogy a középkori városkákban alig voltak céhek. Ezeken a településeken az év meghatározott napján (vagy napjain) vásárokat rendeztek, de a közreműködők minden igyekezete ellenére, mégsem alakult ki egyelőre a városoknak a környék parasztjai által is érzékelhető piac funkciójuk. A falu-város kapcsolatok nem lehettek még elevenek Keletközép-Európában, mert a periféria (és a centrumból nézve az ütközőzóna is az!) gazdaságában nemigen koncentrálódott tőke, társadalmi képződményeik tehát energiaszegények maradtak. A őseredeti energiaforrásokhoz, az emberi és az állati izomerőhöz, csak a középkorban társították az elemi erőket (víz, szél), de az e téren szükséges beruházások magas költségei miatt, jóval csekélyebb mértékben mutatták fel eredményeiket, mint ahogyan ezt Északnyugat-Európában lehetett tapasztalni. Az ipar gyengén fejlett állapotában nem (vagy csak alig) látta el a vidéket közszükségleti cikkekkel. A szegény agrárvidékek lakossága éppen ezért nem is vált iparüzövé. A parasztháztartás mellékmunkája embrionális állapotban maradt, nem lett belőle sosem háziipar. A városi tőke nem szervezte meg a paraszti háztartásokat, hogy azokban a mezőgazdasági teljesítményeken túl, iparűzéssel is foglalkozzanak. Évszázadokon át a parasztok házi-szorgalmával előállított javakkal kellett beérniük. Ám ezzel a teljesítménnyel - a kortársak feljegyzései szerint - senki sem volt megelégedve. Habár Graus, 1966: 5-49., Graus, 1969: 5-42., Gust, 1995., Harnisch, 1980., Haseloff, 1970., Hauser, 1990., Hubert, 1959: 25-56., Hupchick, 1994., Jusserand, 1950., Kacsmarik, 1967., Kocsin, 1965., Kossmann, 1967: 15-45., Kossmann, 1968: 182-92., Leighton, 1972., Lemerle, 1979., Mollat du Jourdin, 1993., Nagel, 1971., Pach, 1963., Rowling, 1971., Schilling, 1938., Schissler, 1978., Schienger, 1930., Schlesinger, 1957: 517-42., Schlesinger, 1975., Shapiro, 1971., Smith, 1977., Steensberg, 1961: 22-38., Stelmach-Tkacz, 1987., Szabó, 1969., Szabó, 1975., Székely, 1961: 309-43., Szovetov-Dragnev, 1968: 70-92., Szűcs, 1981: 3-65., 263-314., Szűcs, 1983.,Tagányi, 1895: 107-21., Tellenbach, 1950: 1-60., Tipton, 1972., Treue, 1965., Wolff, 1971.
