Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa a 13-15. században
ezredforduló óta túlnépesedett, az itt kialakult ökoszisztéma nem tudott kenyeret adni a lakosságnak. A gazdálkodás teljesítményével mindenki elégedetlen volt a túlnépesedés és az időnként emelkedő talajvízszint miatt. Senki sem találta jövedelmezőnek megélhetését. Egyetlen kiutat találtak. Időnként lecsapolták a fölösleges népességet. Az ezredforduló óta sok parasztot telepítettek a földesurak keletebbre fekvő birtokaikra, mivelhogy ott sok volt a mocsár, és voltak olyan vidékekről származó emberek közöttük, akik (a tengerszint folyamatos emelkedése miatt) valóságos mesterei voltak a mocsarak szikkasztásának. Mikor a klímaváltozás miatt tönkrement a szőlőtermesztés, újabb parasztközösségek jutottak koldusbotra. Nem volt választásuk, sok szőlősgazda kiutat keresve, nekivágott az ismeretlennek, áttelepedett Keletre. Szekéren és gyalog jöttek. Bár a szervezők ígéreteiben aligha volt hiány, de valójában azt se tudták, hogy mi vár rájuk. Egyet azonban jól sejtettek. Erdöszélen fognak lakni és ha meg akarnak élni, ki kell irtaniuk a fákat. Magyarország középhegyvidékeinek vulkánikus talajaira sokan telepedtek és bíztak abban, hogy újrakezdhetik életüket. A vidéken voltak hagyományai a vízikultúrának. A telepesek hozzáadva a maguk tudását, tökéletesítettek a müveléstechnikát és a borászatba bevezetett újításokkal a pincészetet. Tokaj és környéke azóta híres borvidék lett, ahol idővel telepes vallonok leszármazottai érték el üzleti sikereiket. A magasabb fokú hozzáértés azonban önmagában kevés volt a sikerhez. Át kellett rendeződniük a forgalmi útvonalaknak is. Ebben az oszmán birodalom háborúi játszották a legfőbb szerepeket. A magyarok minőségi borvidékei a Dráva és a Duna találkozásánál elterülő táj, a Szerémség lankái voltak. Távolabbi - északabbra fekvő tájakon birtokos - arisztokraták és gazdag kereskedők (köztük az alföldi tőzsérek) szereztek maguknak szerémségi szőlőket, az itteni termés egy részét megitták, más részét (ahogyan ez történni szokott) értékesítették. A hadjáratok véget vetettek ennek a jövedelmező üzletnek. A minőségi bor központja északabbra tolódott. Miután a kereskedelmi útvonalak forgalma is átszerveződött, a tokaji borvidéken átvezető úthálózatot igénybe vették a Bécsi-medence és a Baltitengerpart közötti áruszállításokat szervező kereskedők. A tokaji bor piaca a Balti-tenger melléke lett ekkor. Itt is lezajlottak azok a változások, amelyek elősegítették a magyar (és más délkelet-európai) borok importját. A fogyasztópiacon az ideológiák és a fogyasztási szokások átrendeződtek az újkor hajnalán és nyereségessé tették a borbeszállítók vállalkozásait. A kikötővárosok kereskedőinek többsége követte Luther reformjait, hasonlóan az Északi-tenger mellékén élő kollegáikhoz. Amazokkal ellentétben azonban megmaradtak borisszáknak. Sőt a fogyasztást növelték. Igen sok sör fogyott. Itt a sörivászat jelentős mértékben pótolta az Északnyugat-Európában kipusztult szőlők elmaradt bortermését. A borivást és ezzel a tokaji (moldvai, ukrajnai stb.) borok behozatalát az arisztokrácia, sőt a kisebb birtokos famíliák szokásaihoz való igazodás is motiválta. A Baltikum kikötővárosaiban patríciusok rivalizáltak a nemesekkel. Ezenközben ragaszkodtak középkori hagyományaikhoz, sőt a legköltségesebb hóbortjukhoz, a délnyugateurópai borok importjához. Spanyol, portugál és francia borokkal is vigasztalták magukat a feltételezett veszteségekért. Aki azonban csak megszomjazott, az árpalét ivott. A gabona megtermett helyben, a bort importálniuk kellett. A fogyasztóközönség mindennapi alkalmakkor a helyben előállított, ezért olcsóbb nedűt részesítette előnyben. A gazdaság szerkezeti átalakulása is elősegítette az ízlés változásait. A sörfőzés ipar volt. Szakemberek gondoskodtak arról, hogy egyre több sör fogyjon - csapszékben vagy otthon, egyre ment, minden mindegy, csak legyen! 28 Abel, 1978., Borkievicz-Celinska, 1970., Borst, 1957-63., Friedberg, 1946/I-II., Gorszkij, I960.,
