Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 13-15. században

károkat okozott a gazdálkodóknak, miközben egyedül ez tette lehetővé érvényesülésüket. Aligha mondható, hogy mindvégig a tudatosság hatotta át cselekedeteiket. A prekapitalista társadalmakban szokásos gazdasági stratégiákat a spontaneitás vezérelte. Ami történt, annak fő oka aligha lehetett a tervszerűség. A tudománynak szinte semmi szerep sem jutott a kultúrtáj kialakításában. Talán a fiziokraták voltak az első gazdászok, akik rájöttek arra, hogy fel kell cserélni a környezetrombolást életfeltételeink célszerű hasznosításával. Ők sem arattak látványos sikereket. Az utókor jobbára elfelejtette őket. A természet kiaknázásának szabályozása európai problematika volt, amit felismertek a működési zavarok közül, azt sem igen javították ki, s ezenközben megújult erővel indítottak támadásokat az Európán kívüli világ ellen. A modern ipari civilizációban tehát (a profitérdekeltség minden áron való érvényesítésének következtében) tovább romlott a helyzet. Talán nem elhamarkodott vélemény azt állítani, hogy a környezet ökológiai értékeinek romlásában lehet elsősorban felfedezni a földfelszínen, a klímában stb. okozott látványos beavatkozásaink katasztrofális következményeit. Nemzetközi tanácskozások, egyezmények tanúsítják, hogy a tudomány úgyszólván tehetetlen a károk láttán. A középkori földesurak más megoldásokhoz folyamodtak. Nyugaton főleg azzal próbáltak úrrá lenni nehézségeiken, hogy megengedték jobbágyaiknak a szolgáltatások pénzbeli megváltását, ugyanakkor Keleten ettől teljesen eltérő utat választottak. Mivel sikerült nekik áthidalni a gazdaságban egyre jobban tátongó szakadékot? KeletközépEurópában is csak ahhoz nyúltak, ami elérhető volt számukra. Nem sikerült megújítaniuk a járadékrendszert. Ellenkezőleg. A földesurak közül mind többen követelték megint a nekik járó természetbeni juttatásokat, ahelyett, hogy továbbra is huzakodjanak parasztjaikkal, azon vitatkozva, vajon mekkora összeg pénzben váltsák meg jobbágyaik kötelezettségeiket. Csökkent és később egyre jobban apadt a pénzforgalom. A rendszer természetéből következően azonban csaknem észrevétlenek maradtak a gazdaság felületén mutatkozó repedések, a törésvonalakat egyelőre még nem is lehetett látni. A makrogazdaság - később végzetes következményekkel járó - fordulata csak a 15-16. század fordulóján következett be. A gazdaságot tápláló energia lelohadt, csaknem minden kezdeményezés a visszájára fordult. Az anyagi érdekeltség hiánya hamarosan megbosszulta magát. A válság pedig nagyobb és mélyebb lett annál, hogysem könnyűszerrel kikecmeregjenek belőle. A bajbajutott gazdaság megreparálását nem lehetett elodázni. A kereskedőknek csökkent a haszna, a földesurak majorjaiban lévő búzaasztagok kicsíráztak, mert a gabonát nem vette senki, a paraszt meg attól szenvedett, hogy tőle még kevésbé akartak venni élelmi cikkeket, ellenben az ura mind több munkát követelt tőle. Miután megismerte a városi áruellátást és a vele járó előnyöket, úgy érezte, kisemmizték mindenből. Keletközép-Európában azonban nem volt mivel kárpótolni a parasztot és tulajdonképpen senkit sem. A legszilárdabb tényezőnek a földesúri birtok látszott. Az is volt. Tönkretehetetlen, nem omlott össze sem a parasztháború, sem a gazdasági válság nyomásától. A makrogazdaság centruma hovatovább nem a piac, a város lett, hanem a major. Az uradalom határozta meg, mit termeljenek, miként értékesítsék a felesleget, hiszen csaknem mindent be kellett szolgáltatniuk a jobbágyoknak. Az uradalom készletgazdálkodásra és nem eladásra rendezkedett be. Nem állt meg az élet, rosszabb következett be, visszarendeződött a régi. Nyugaton nem ez történt. A gazdaság és a hatalom kitámadott, az elit egyre több területet akart meghódítani. Mindez sok pénzbe került, növekedett az adó, ami megpróbáltatások elé állította a kisembereket. Megmozdult tehát az egész gazdaság. Először a mezőgazdasági termékek árai emelkedtek, majd az iparcikkek következtek, végül kinyílt az agrárolló. Mindenki a drágaságról panaszkodott. Nem alaptalanul. Sokan tönkre is