Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 13-15. században

Az eredmény nem volt kétséges. Ámde - erőfeszítéseik ellenére - terméskiesésekkel és éhínségekkel kellett számot vetniük. A klíma kártevéseit ők sem tudták legyőzni. Ugyanakkor a népszaporodással kapcsolatos feljegyzések adatai arról vallanak, hogy az emberek nem tudták vagy talán nem is akarták tudomásul venni gazdaságuk fogyatékosságait. Noha a sok járvány és a kedvezőtlen arányú korfa mind-mind az elégtelen élelmiszerellátás tökéletlenségeire irányítja a figyelmet, akik ekkor éltek, a bajok okait (ahogyan ez lenni szokott) magukon kívül keresték. Eleink történetesen nem értettek a születésszabályozáshoz. Bár a gyermekkori halálozás ritkította soraikat, és az átlagéletkor is jóval rövidebb (fele-kétharmada) volt a modern világban tapasztalhatóknak, mégis egyre nagyobb lett a népesedés nyomása, melynek következményeitől (elsősorban a kevés és hiányos táplálkozás miatt) sokat szenvedtek. Tévedésük újabb ellentmondásokat eredményezett. A laksürüség egyes körzetekben elérte a 15-20 fő/km

2 mutatót. Noha a városok sok embert elnyeltek, a vidék mégsem szabadult meg a feleslegesnek tünő népességtöbblettől, másrészt a szaporaság rontott a lakosság területi eloszlásán. A mindenképpen kedvezőtlen kilátásokat ígérő történet lehetett az oka annak, hogy valamelyest alábbszállt az életszínvonal, miközben növekedett a nincstelenek tömege. A konjunktúrákhoz alkalmazkodva és kihasználva annak előnyeit, a gazdaság teljesítőképességét remélve és a profitot növelni akarván a kereskedők, ahol csak lehetett, hasznosították a vízi útvonalakat. Mérsékelt sikerekre számíthattak. A szállítási technológia fogyatékosságai arra kényszerítették őket, hogy a tengerparti vizeken lebonyolítható hajózást részesítsék előnyben. Erre voltak felkészülve. Olyan - csekély teherbírású, illetve vízkiszorítású - hajókat tudtak csak építeni, melyekkel tengeren és folyamokon egyaránt szállíthattak árut. Ebből azonban előnyeik származtak: nem kellett az árfelhajtó tényezőkként működő átrakodó állomásokat fenntartaniuk. Egy mai vontatóval mozgatott teherautó konténerének terhét nem érte el a rakomány súlya. Mindamellett fogyatékos eszközeik birtokában szakadatlanul próbálkoztak javítani a teherforgalom teljesítőképességén. Terjeszkedni akartak. A kikötőhálózatba bevonták az édesvizek melletti városokat is. Ide tudniillik szárazföldi útvonalak is csatlakoztak. A korai középkorban azonban jobbára csupán próbálkoztak, a vállalkozások még nem érték el kritikus tömegüket, még senki sem élvezhette a kialakuló új helyzetnek az előnyeit. Szárazföldi áruforgalom történetesen úgyszólván nem is létezett. Hiányos volt a felszerelés. A szekereknek alig volt vasalkatrészük, a tengelyeket is fából készítették. Az értékcserét a prehistóriában és a középkor javarészében vízi szállításokkal oldották meg. A mediterrán történelem gazdaságilag erre épült fel, majd az ezredforduló után a tengerhajózás révén mind nagyobb jelentőségre tett szert az északnyugat-európai kereskedelem. A feltételek adva voltak Az Északi- és a Keleti-tengerbe torkolló kisebb folyók mellékén már a vaskorban kiépültek a viking kikötők. A középkorban ezeknek többsége városokká terebélyesedett. Lakóik rakták le a Hanza-liga alapjait. Lübeckben 1158-ban, Gotland szigetén pedig Visby néhány kereskedője 1161-ben szövetséget (Hanse = 'csapat') alapított, mert az áruforgalom jócskán megnőtt a 11-12. században. Három emberöltő múlva a szervezet kiterjeszkedett az Északi- és a Keleti-tenger mellékére, sőt a norvég vizekre. Ezzel egy időben és főleg a 13. században a Fekete-tenger mellékén, illetve a Földközi-tenger keleti partszakaszain épült kikötővárosok forgalma lendült meg, mikor is sikerült kanalizálni Levante partvidékének ázsiai külkereskedelmét. Az utóbbinak központja végül Velence lett. A lagúnákra épült köztársaság alapjait sókereskedők rakták le, majd kiegészítették a szállítmányokat és a Közép-Európába irányított luxusáruk forgalmazásából a legtöbb kalmár kivette oroszlánrészét, sőt még azon felül is nyerészkedett. Az ipari for-