Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

kaskorong, eszterga stb. szintén egy lábbal hajtott (a munkagép tányérjával közös tengelyű) korong, illetve egy pedál taposásával mozgatott és egy csuklós karral kiegészített fúró. (A szóban forgó találmányoknak további tökéletesítése a kerekes rokka, mely már a középkori városi mesteremberek műhelyeiben könnyített a fonás műveletén. A keletközép-európai parasztasszonyok csak a 17. század után ismerték meg.) Az erőkímélő és nagyobb termelékenységű gépek elterjedése az egykori római civilizáció európai tartományaiban közel fél évezredet vett igénybe, de csak a középkor alkonyán jutottak el az újítások Keletközép-Európába. Minthogy a feudalizmusban már nem a falu, hanem minden egyes család - különkülön - adózott, a földbirtokkal kapcsolatos anyagi érdekeltségnek egy eddigiekben nem ismert szervezete fejlődött ki. Közép-európai minták nyomán a földesurak legalább szóban szerződéseket kötöttek a parasztokkal. Ezt a megállapodást nyugatabbra urbáriumnak nevezték. A földbirtokos kikötötte, milyen kötelmei vannak a munkavállalónak és milyen munkafeltételeket biztosít számára a munkaadó. Ekkor a paraszti teljesítmények súlypontja a termények beszolgáltatására tolódott el, csökkent (vagy megszűnt) a parasztok ingyenmunka-végzése. A dolgok tehát úgy alakultak, hogy a föld népének adóznia kellett és a régi hagyományok szerint fuvaroznia különféle terheket, mikor milyen rendeltetési helyekre - földesura kívánsága szerint. Ezáltal megváltoztak a munkavégzés normái. Még alig működött a piac, de a javakat már szállítani kellett. Egyelőre azonban hiányzott az infrastruktúra. Ennek ellenére az országutakon (ha a kátyúk sokaságát és az esőzések nyomán keletkező sártengert úthálózatnak lehet emlegetni!) megélénkült a forgalom. A tényleges áruszállítást inkább vízen bonyolították le. A folyami hajózás és a tengerjárás felszerelése kezdetben még nemigen különbözött egymástól, de céljának megfelelően hamarosan átépítették a hajóparkot és a vele kapcsolatos műszaki berendezéseket. A hűbéri rend osztályszerveződése tehát egyrészt a régi vérségi kötelékekkel öszszefogott társadalom hagyományait volt hivatva érvényesíteni, másrészt azt a gazdasági érdeket, amely a javak értékesítése felé terelte a földből élőket, az urakat és a parasztokat egyaránt. A feudalizmusban élők is érdekeiket érvényesítették, ám a rendszerük felemásnak sikeredett. A gazdagok továbbra is vitézkedtek. A hadfelszerelés megdrágult. Szakiparosok készítették el a nehéz páncél vértezetet, megrendelőiknek meg kellett vásárolni a termékeket. A régi hagyományos ipar szervezetében előállított fegyvereket valamikor még holmi járandóságoknak tekintették, de később, annak bizonyítékaként, hogy az ipari szolgáltatásokban az eladó és a vásárló kapcsolata lett az uralkodó, az urak és lovaik páncéljait árucikkekként kezelték. Az acélipari termékek előállításának technológiai újításait javarészt az arabok és a keresztes lovagokat követő iparosok közvetítették Európába. Javultak a kohók teljesítményei. Egyidejűleg a kovácsolás műszaki tudása (a hadiiparral szemben támasztott követelmények miatt) egyre jobban differenciálódott. Más volt a falusi kovács, a hámorban alkalmazott mesterember és a kardkészítő szaktudása. Az ágazatok nem is voltak egymástól fallal elválasztva. Végeredményben minden (vagy csaknem minden) ipar átjárható, mígnem közkinccsé válik a szakma műszaki kultúrájának egy része. A történtek mögött ott húzódik a kibányászott érc és a feldolgozott nyersvas növekvő tömege. A kovácsoltvas készítmények túlnyomó többsége megtöbbszörözte a gazdaságok és háztartások felszerelésévé feldolgozott fémárut. Ekevasak, sarlók, kalapácsok, vésők, fúrók, fűrészek, gyaluk, ajtópántok, zárak, ácskapcsok, szögek, szekerek - gúzsokat helyettesítő - alkatrészei stb. javítottak a mezőgazdaság és a házbéli élet, a javak szállítása tech-