Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

illetve Északnyugat-Európával. A törzsi társadalom elitje hadakozott, adót szedett és kereskedett. Keletközép-Európában a folyamok mentén terjeszkedett a kialakuló civilizáció. A hatalom idővel közigazgatást is működtetett. A rendszer azonban gyenge volt, nemsokára el is pusztult, mert mongolok telepedtek rá. A mongolok a 13. századra hatalmas birodalmat hoztak létre, mintaszerűen szervezett adórendszerrel és kereskedelemmel, mindkettő működését hatalmas hadsereg biztosította, ők uralták az eurázsiai sztyeppét. Több mint tíz emberöltővel azelőtt, hogy eljutottak a csúcsra, tőlük nyugatabbra, Európában az avarok hozták létre nomád „birodalmukat". Az avarok pásztortörzsei Kína határövezetéből sodródtak nyugatra, mert török törzsek szétverték közigazgatási-katonai szervezetüket. Hunok és bulgárok keveredtek közéjük. Európában a 6. században az antokra és a keleti szláv törzsekre telepedtek rá, illetve elegyedtek velük. Nyugaton a Duna-mellékének síkságáig mondhatták a sztyeppét magukénak. A terjeszkedésük nyomán támadt űrt főleg török nyelveken beszélő törzsek töltötték ki. Az avarok legfontosabb törzsfőnökének székhelye mind nyugatabbra tolódott. A 6. században már a Tisza-mellékén volt a hatalmi központ. Nem sokáig! Az avarok uralma 791-796 között - Nagy Károly (768-814) támadásaitól végzetesen meggyengült. A törzsi kapcsolatokra épült nomád birodalom hamarosan szétesett. Az avarok helyére a magyarok által vezetett törzsek nyomultak. A magyarok a 9. században vonultak a Fekete-tengerbe ömlő ukrajnai folyók mellékéről nyugatabbra, a Kárpát-medencébe. Honfoglalásukról azt állítják középkori krónikaíróik, hogy 896-ban lovas nomád pásztorokként hódították meg a Kárpátmedencét. Azt is mondják, hogy a hódítók az őket üldöző besenyők elől menekültek. A besenyők Ukrajnában az avarok, majd a magyarok helyét foglalták el (déserta Avarorum) a 8. században. Csaknem valamennyien békében éltek Kiev „Oroszországával". A besenyők ez idő tájt valószínűleg többen voltak, mint a magyarok által vezetett törzsszövetség, nagyobb katonai erőt képviseltek, ők még a száraz sztyeppét is birtokolták. Mint mindenki előttük, ők is fokozatosan terjeszkedtek keletről nyugati irányba. A besenyők a 10. században már a Balkán-félszigeten veszélyeztették Bizánc uralmát. Itt azonban döntő vereséget szenvedtek 1091-ben. Hatalmuk összeomlott. A nomád törzsek szövetségei ugyanis korántsem szilárd, hosszú életű képződmények, ez a katonai-politikai rendszer könnyen szétesik és az alkotó törzseket nincs aki vagy ami egyesítse újra. Mindamellett a besenyő törzsfőnökök a középkorban Moldvában és Olténiában még megtartották hatalmi pozícióikat. Ez azonban csekélyke töredéke volt a régi „birodalomnak". A magyarokat a 9. században még őseik nyomták át a Kárpátokon, szorították be mai hazájukba. Minthogy azonban a besenyők hatalma nem bizonyult örökéletűnek, kisebb csoportjaik már a 10. században sodródtak a Duna-Tisza síkságára. Ezek a besenyők a magyarok közé ékelődtek, mert ekkor még lakatlan tájakon találtak otthonra. Nagyobb törzseik helyén, Dél-Ukrajnában újabb - ázsiai eredetű nomád hullám vonult végig: a kunok szerveződtek állammá. Előbb-utóbb mindenütt keverék népesség jött létre. Uralkodó rétegüket a mongol hódítók szorították nyugatabbra. Tehát a kunok is a besenyők sorsára jutottak. A Kárpát-medencében azonban még voltak itt-ott fehér foltok. A 13. században - a magyar király engedélyével - a magyarok által hasznosítatlan homoki hátságokra és mocsárvidékek szárazulataira telepedtek le a Duna-Tisza síkságán. Megközelítőleg kilenc-tíz emberöltő alatt elparasztosodtak, a pásztorok utódai parasztok lettek. A magyarokat úgyszintén a már említett nomád pásztortársadalmak hatalmi szerveződései szorították nyugatabbra. A kortársak azt állítják róluk, hogy törökök. (Az európai nyelvekben megőrizték nevüket: latin hungarus, német Ungarn, francia