Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

1.1. MINDENNAPI TÖRTÉNELEM AZ ÜTKÖZŐZÓNÁBAN A mindennapi történelem a kisembereké. A mindennapi történelemben nem zajlik közélet, noha mindkét, az előbbi mondatban használt fogalomról elmondható, hogy egyik sem áll távol a másiktól, a mindenkori szereplőknek mindössze meg kell oldaniuk létfenntartásuk napi problémáit: dolgoznak, esznek, isznak, alszanak, szaporodnak, ápolják társas kapcsolataikat és még véletlenül sem lépnek a politikai küzdelmek arénájába. A fő ok alighanem abban keresendő, hogy - a hozzá vezető utak ismeretének hiányában - el van torlaszolva a politikai pálya. Mindenesetre úgy gondolják, hogy létezésükért vívott harcukhoz talán nincs is szükségük küzdőtérre. Alighanem ez az oka annak, hogy a történetírók évszázadokon át nem tulajdonítottak meghatározó jelentőséget a politikai eseményeknek. Ma másként ítéljük meg a múltat. A fordulat alkalmasint Franz Leopold von Ranke életmüvében zajlott le. A tények új megvilágításba kerültek. A politikai események - Ranke felfogása szerint - a történelem csúcsteljesítményei, meghatározzák a világ folyásának irányát és időrendjét, korszakokra tagolják mindazt, ami lezajlik. Ranke elmélete a 19. század második felében gyorsan népszerű lett és tartósan befolyásolta a történetírók gondolkodását. Még ma is vannak hívei. A politikai karriertörténetek iránti érzékenység a polgári forradalom utáni társadalmi berendezkedésben szerzett tapasztalatokra épült. Annak előtte minden (vagy majdnem minden) úgy tűnt, hogy az emberek sorsát az égiek, a Jóisten jelöli ki. Senki sem vette magának a bátorságot, hogy ennek ellentmondjon. A polgári társadalomban a politikáról kezdtek úgy vélekedni, mintha az volna a társadalmi mozgás legfőbb áramlata. A világ, a történelem racionálisan felfogható, ami történés, annak többsége észokok miatt következik be. A felvilágosodott gondolkodókat követően néhány emberöltő múlva átalakult a teória. A romantika utolsó hullámaitól érintett értelmiségiek szerint, a politikusok tettei határozták meg a társadalom múltbeli, jelenbeli és majdan eljövendő állapotát. Úgy tűnt számukra is, hogy sikerül kiebrudalni az emberi világból a Jóistent, a teológia helyett pedig a történelem tudományát vélték középponti helyre állíthatni. Ma is sokan azt gondolják, hogy a történelem elsősorban politikai fordulatok értelmezése révén, a „nagy emberek", tehát a mindenkori politikacsinálók életműveként értékelhető. Számukra a „nagy emberek" teljesítménye etalon, ha ezzel mérjük a történelmet, szürke vagy észrevehetetlen, vagy mondhatni mellékes tényező a kisemberek sorsa, magyarázatukban „egydimenzióssá" vált a közember. A vulgáris, populista társadalomelméletekben ez a legenda helyettesíti a tudományos elemzést. A kisember történelemformáló szerepét minden kincstári ideológus elhallgatja. Ezt csinálják a vulgármarxisták is. A látszat őket igazolja. Mert hiszen jószerével mi más mondható el a kis-