Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

6. Közép-Európa túlnépesedett tájairól származó telepesek megszállták a még lakatlan tájakat Keletközép-Európában. 7. A városi és a vidéki lakosság hovatovább mindenütt örökíthető tulajdonok felett rendelkezett, ezáltal beláthatóvá vált utódainak életpályája is. Érvényesült a római jog hagyománya. 8. Az államigazgatás és a kultúra követelményeinek eleget tenni akarván, a bíróságokon és más fórumokon áttértek az írásbeliségre. 9. A munkaerőpiac szívóhatására az őshonos népesség mozgásba lendült, gyakorta változtatta lakóhelyét, ami jelentős népességcseréhez vezetett. 10. Mindezek eredményeként megszületett és működött Keletközép-Európában is a feudális gazdasági-társadalmi rendszer. Minden egyes foglalkozású ember, valamennyi társadalmi csoport másként élt, mint ahogyan őseiknek sikerült. A prehistóriában a nemzetségi elit védte meg (néha sikerrel) a szegény rokon családokat. Többnyire a szomszédos nemzetségek harcosai zaklatták őket. A szegény rokonok közönséges parasztok vagy pásztorok voltak, hálájukat azzal tudták le, hogy adógabonát, jószágot ajándékoztak. Néha munkát is kellett végezniük rokonaik gazdaságában. Mintha védelmi pénzt fizettek volna, ahogyan ezt manapság az egymással versengő gengszterbandák, illetve védenceik teszik. Mindenféle konfiguráció elképzelhető: rokon védi rokonát az idegentől, gazdag védi az idegent (ha az szegény) a másik gazdagtól, ha az utóbbi harácsol. A szegény azonban sosem védi a gazdagot. Nincs rá sem eszköze, sem lehetősége. De vajon miért ne kellett volna a harcosoknak megvédeniük valamennyi szegény embert? És miért ne lett volna lekötelezettje a szegény a gazdagnak, ha a társadalmakat a vagyoni, rokoni és hatalmi érdekek tartották össze? Persze nem ismerhették ki egykönnyen magukat, mert nem tudhatták, ki kihez tartozik, szinte a felismerhetetlenségig összegubancolódtak kötelékeik. Akkoriban még nem mentek feledésbe az összetartozás okai, számon tartották a régi vérségi kapcsolatokat, de lassacskán a vagyon alapján létesített kötelékekkel igyekeztek helyettesíteni valamennyit. Az átmenet energiaszolgáltatói között nehéz kiismerni, mi végre rendeltettek, mert különböznek a régi, másrészt a később megvalósuló társadalmi berendezkedésben tapasztaltaktól. A rablás, az erőszak és a mindenféle javakkal történő kereskedés az átmenet idején összefonódott egymással. Egész törzsek specializálódtak a haszonszerzés (mondhatni szokatlan) útját választva. A Keleti-tengertől délre a viking és normann kereskedők, ezek a tengeri rablók győzedelmeskedtek a helyi kiskirályokon. A vikingek megtelepedtek Normandiában, Izlandon, Grönlandon. A sztyeppéi hunok a keleti gótok uralmának véget vetve, 375-ben nyomultak a Fekete-tengertől északra húzódó területre, majd tovább északnyugati irányba és elfoglalták a Kárpát-medencét. Attila uralkodása alatt (441^153) Bizánc ellen vezették támadásaikat, sőt nemsokára a már omladozó Nyugatrómai Birodalomra törtek. A Catalauni-mezőn azonban vereséget szenvedtek 451-ben, noha az idő tájt már megkezdték nyugati mintára (törzsfőnökökből lett kormányzó hercegek, adóhivatalnokok, bírák, katonatisztek révén) a birodalom közigazgatásának átszervezését. Attila halála után a hunok uralma osztozott a nomád hatalmak sorsában, áldozatul esett egy másik katonai csoport, a gepidák támadásának. Másutt is befellegzett a hunoknak. A Fekete-tengertől északra a bulgárok alapítottak helyettük birodalmat. Kuvrat alatt (679-ben) tetőzött hatalmuk. Egy részük - a Volga síkságán - a kazárokkal keveredve szerveződött „birodalommá". Az őslakosság zöme már a politikai szervezet átrendeződését megelőzően földet művelt. A foglalkozások nagyarányú differenciálódása azonban még váratott magára a törzsi kapcsolatokat megtartó társadalomban. Viking eredetű famíliák szervezték a külkereskedelmet a Kaukázuson túli területekkel,