Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa népessége a 6-9. században
szerű szerszámokkal összeseperték és hálóba hányták, majd a parton megtisztították a szennyeződéstől. A megkövesedett gyanta, a borostyán puha anyag, késsel faragható, nem reped ketté, ha átfúrják, ideális alapanyag az ékszerkészítők számára, a parti lakosok még homokkal is csiszolták a többnyire alaktalan darabokat, mígnem tetszőleges formát kölcsönözhettek egy-egy „kő"-nek, majd értékesítették árujukat. A Balti-tengerbe ömlő folyók tölcsértorkolatában szintén találtak borostyánt. Itt azonban a megkövesedett gyantából jóval kevesebb van a tenger fövényében lapuló készleteknél, azonfelül, minthogy az egykori mézga nem érintkezik sós vízzel, barna színű, de miután csaknem hiánycikk, jóval értékesebb lesz. A kereskedelem a legrégibb európai civilizációk piacának kialakulása óta a Mediterráneumig közvetítette a tömegcikké vált cicomát. 15 2.10. ÉLŐK ÉS HOLTAK A halottakat elföldelték. A parasztok rendszerint nagy sírszámú (100-300) temetőket hagytak maguk után, ami arra vall, hogy egy-egy nemzetség szállásterületéről akár több nemzedéken át - egyetlen temetőbe hordták össze a tetemeket. Akik a föld felszínén összetartoztak, mert közösen gyakorolták a tulajdonlás szokásait, azokkal kapcsolatban az életben maradottak úgy gondolták, hogy a túlvilágon is egymás közelségében van a helyük. A közrendüeket nemigen látták el földi javakkal. A megboldogultakat hajkarikán, néha gyűrűn és a melltűn kívül más ékszerrel nem is díszítették. A nőknek pasztagyöngyből fűzött nyakláncuk is volt. A gazdagok tetemeit azonban felcicomázták. A főnökök megtartották hatalmi jelvényeiket, fegyvereiket is úgy temették el velük, hogy azok kezük ügyében legyenek. Bőségesen ellátták őket az áldozati lakoma ételeivel-italaival. Az előkelők, bár valószínű, hogy a földi tereken ritkán nélkülöztek, de a túlvilágon a hátramaradottak gondoskodása folytán biztosan tort ülhettek. Valamennyi társadalmi szervezetben ragaszkodtak ahhoz, hogy az előkelőek földi maradványait egy nekik kiválasztott - reprezentációra alkalmas helyen - temessék el és még véletlenül se sorolják a közrendűek társaságába. Rendszerint egy dombtetőn építették fel az előkelőség nyughelyét. Volt, hogy mesterséges dombot emeltek. A szegregációhoz még a középkorban is ragaszkodtak. A földesúr sírja a templomban volt, esetleg a templom pincéjében, az altemplomban, a parasztokat pedig a templomon kívül temették el. A nomád pásztorok kultusza más volt. Eltekintve egyes - gazdag - főnökök temetésétől, a nomád klánok néhány sírból álló közös temetőket gondoztak, olykor egy kiterjedt család 50 sírt magába foglaló együttesét alakítva ki. Alkalmasint így temetkeztek a magyarok. Voltak azonban olyan pásztorok is (pl. az avarok), akik sorban egymás mellé temették halottaikat és több sort ásva, kiterjedt, több száz sírból álló temetőt hagytak az utókorra. Mások kisebbet mondhattak magukénak. A pásztorkodó magyaroké például rendszerint egyetlen sírsorból állt, egy emberöltőn át gyarapodó családi temetőben volt a megboldogultak nyughelye. Aztán a család továbbköltözött és új temetőt avattak. A halottat ékszerekkel, fegyverekkel, lakoma edényeivel, a gazdagot lóáldozatot bizonyító 15 Banateanu, 1985., Cunnington-Cunnington, 1981., Cunnington-Lucas, 1972., Eisenbaert, 1962., Flórián, 1993: 585-768., Girke, é. n., Haberlandt, 1928: 541-70., Haselberger, 1969., Hermanowicz-Nowak, 1976: 379-405., Hensel, 1956., Hetukeinen, lö09., Heyne, 1909. III., Kiener, 1956., Lengerken, 1901., LeroiGourhan, 1971., Schuppisser, 1961., Srobkova, 1954.
