Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

A technikai haladás, a fogyasztói igények sokoldalúbbá válása azonban módosította a természeti adottságokhoz alkalmazkodó öltözködési szokásokat. Még a sztyeppéi eredetű pásztorok ruhadarabjainak zöme is a kontinentális klíma követelményeihez igazodott a korai középkor óta. Belső-Ázsiában az i. e. I. évezredben a nomádok viselete a civilizációból kölcsönzött ruhadarabokkal bővült. Néhány évszázad múlva már a délkelet-európai szteppék pásztorai is bő köpenyt öltöttek magukra, melyet derékövvel fogtak körül. Ázsiai rokonaik a divatot a kínaiaktól tanulták el, noha a lóra fel- és leszálló ember mozgását akadályozza a köpeny, még ma is látván a belső-ázsiai példákat, arra kell következtetnünk, hogy nem szoktak le a hagyományos köpenyviseletről, noha az (legalábbis számukra) végeredményben célszerűtlen öltözék. Ezek importcikkek voltak. A kínai eredetű divat a nagy keleti civilizációban szokásos paraszti öltözék kívánalmait elégítette ki. Az ilyen ruha a lovas nomádok számára csaknem kezelhetetlen, akadályozza viselőjét, amikor fölszáll a ló hátára. Nyáron majdnem mindenki mezítláb járt Európában. Az előkelőségek sarut öltöttek. Télen mindannyian bocskort kötöttek. A bocskort kitömték száraz falevelekkel, szalmával. Az északiaknak még gyapjúharisnyájuk is volt. A középkori nemesek és a polgárok - a bocskoros parasztoktól megkülönböztetett módon - rövid vagy hosszú szárú (puha) csizmákban jártak. A csizmadivat eredete nem tisztázott, az európaiak talán a sztyeppéi pásztoroktól tanulták el akkor, amikor a nyereg, a kengyel stb. átalakította kontinensünkön is a lovaglást. Ez alkalmasint az ezredforduló táján történt. A felsőbb körökben divatos ruhaanyagok minősége társadalmi csoportonként, foglalkozásonként változott. A szabásminták és a kidolgozás tekintetében is voltak eltérések. Uniformizáltságról aligha lehet beszélni. A törzsökös nemesség körében hódított a nyugati divat. Az elit öltözködési mániája - nemcsak a paraszti eredetű európai társadalmakban jóformán értelmezhetetlen és aligha mondható racionálisnak. A sztyeppéken sem jobb a helyzet. A pásztortársadalmak elitjéhez tartozók például kedvelték a selyemruhákat, különösen a - kínai divatra emlékezető - kabátokat. Télen - sztyeppéi eredetű - gyapjúval bélelt kabátot viseltek. Feltehetőleg hímzéssel és rátétekkel díszített bőrkabátok és mellények egészítették ki a ruhatárat. A férfiak (parasztok és pásztorok egyaránt) övet viseltek. Az öv a prekapitalista társadalmakban rangjelző viseletdarab volt. (A katolikus papok reverendáit nézve, arra kell gondolni, hogy még ma is sokan őrzik ezt a hagyományt.) A fogolyról nemcsak azért oldják le az övet, hogy elejét vegyék a rab önnönmaga ellen okozható kártételének, hanem azért, hogy ezzel a gesztussal jelképesen megfosztják rangjától is. A katonákat is úgy alázták meg, midőn lefokozták őket, hogy eltávolították rangjelzéseiket és lecsatolták övüket. A középkori eskü rituáléja: az esküt tevő leoldja övét és leveti lábbelijét, ezzel is jelezve, hogy nem társadalmi rangja szerint öltözve esküszik, hanem emberi mivoltában, mintegy az Úr színe elé járulva. A sztyeppéi pásztorok különösen kedvelték a barbár pompát. Érthető, hiszen ebben az életformában jóformán csak az öltözködéssel lehet kifejezni a gazdagságot. Nincsenek a beruházásokhoz lehetőségeik. A gazdagabb pásztorok ékszerekkel, szövött kendőkkel, köténnyel stb. divatoztak alkalomszerűen. A föld népe még ehhez képest jóval szegényebb volt. A parasztok ruháinak szabásmintái zömmel Északnyugat-Európa lakóinak öltözékeire emlékeztettek. A rostos növényekből szőtt vászonból hosszú ingeket varrtak. A kontinentális övben lent és kendert dolgoztak fel, a Közel-Keleten gyapotot. A déli eredetű vászon a középkorban észak felé terjedt. Velencében pamutszálon lenvetülékes anyagot (barcheni) állítottak elő, amelyhez különleges technológiai szakismeretekre volt szük-