Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

2.9. ÖLTÖZETEK Hétköznapon és ünnepnapon egyaránt ugyanazokat a ruhákat hordták. A ruhák anyagát és szabásmintáit úgy választották ki, hogy alkalmazkodjanak a klímához. Délen bő, lenge leplekkel fedték testüket, északon viszont testre simuló öltözékeik voltak. A mediterrán és a kontinentális klímához kellett igazodniuk Európa két nagyobb övezetében a lakóknak. A középkorban az északi eredetű öltözeteket eredeti körzetüknél délebbre sodorta már a divat hulláma. Sokan ingekre, nadrágokra, kabátokra cserélték az egykori - délen szokásos - bő lepleket. Keletközép-Európa lakói jobbára az északi hagyományokat tekintették követendő mintának. Ráadásul a Német-síkság őskori mocsárleleteiből a testre húzott horgolt és kötött gyapjúruhák kerülnek elő, sőt ezeknek elterjedési határa is idővel délebbre húzódott. Az emberek télen mindenütt vászonnemüt vettek magukra és arra gyapjúruhát húztak. A vászoning és a szük vászonnadrág a kontinens lakóinak egykor mindennapi öltözéke volt. Az anyagtakarékosságot csak az újkorban kezdte felváltani a bőre szabott ruhadarabok divatja. Férfiak és nők egyaránt inget viseltek, a nők a nadrág helyett szoknyát. (Az újkorban már nem kellett oly mértékben takarékoskodniuk a nyersanyaggal, bő szoknyát varrhattak, a férfiak szük - többnyire térd alatt megkötött - nadrágjukat eldobták, helyette bő nadrágban pompáztak.) A vászonruhákat impregnálták, hamulúgba áztatták, majd faggyúval, szalonnával kenték. Ukrajnától a Balkánig, illetve Skóciáig megemlékeznek az újkori utazók „népleírásaikban" arról, hogy milyen fertelmesen büdösek az ilyen öltözetű emberek. Többségük az állataikkal együtt a szabadban éjszakázó pásztorok öltözékein talált kivetnivalót. A viseletdarabok és impregnálásuk KeletközépEurópában sok helyütt a legújabb kor hajnaláig nem ment feledésbe. Sőt elmaradott vidékeken a parasztok is hordták az archaikus öltözékeket. Rétegesen öltözködtek. Télen két réteg ruhát vettek magukra, az alsó vászon, a felső gyapjúszövet öltözék volt. A gyapjúruhák szabása még a középkorban sem különbözött a vászonneműekétől. A legfontosabb gyapjúszövetből készült ruhadarab egy köpeny volt, amelynek különféle szabásminták szerint készített darabjait mindenütt viselték. (A magyar cifraszűr ebből a köpenyből alakult ki.) A divat legkevésbé a kisemberek öltözködési szokásait változtatta meg. Az Alpoktól északra és az Elbától keletre jóformán csak az időjárás határozta meg, mit vesznek magukra. A férfiaknak nadrágjuk, ingük, kabátjuk volt. A nők szoknyát és inget, bőr mellest hordtak. A Dél-Európában szokásos lepelruhákban fáztak volna. A női ingek többsége hosszú volt, térdig ért, zsákszerű szabása a férfiingek készítésével egykorú tapasztalatokra enged következtetni. Az asszonyok és a lányok ingüket (bronzkori hagyományokat követve) a korai középkorban még egy biztosítótűvel (fibula) fogták össze. Változatosan tarka volt tehát a keletközép-európai viselet is, minden kényszerűség ellenére valamennyi táj viseletkultúrája alkalmazkodott az éghajlathoz és az emberek etnikai hagyományaihoz. A parasztok kést dugtak az övükbe. A pásztorok övükre egy olyan erszényt is erősítettek, amelyben kovakövet, csiholó acélt, tűt, kis kést stb. hordtak. Ezeket a vágóeszközöket természetesen nemcsak faragáshoz, étkezéshez stb. használták, hanem fegyverként is alkalmazták. Meitzen, 1895/1-III+Atlas., Raenk, 1949/I.-1951/II., Raenk, 1962., Reinhard, 1984: 29-40., Richerche, 19451964/l-XXII., Schier, 1938: 1-22., Schier, 1966., Steuer, 1986: 199-227.