Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

TELEPÜLÉSSZERKEZET ÉS ÉPÍTKEZÉS

hetők meg a kertek végén ezek a jellegzetes toronyszerű faépítmények.) A szoba mennyezete ipojd) a hagyomány szerint régen paticsból készült. Ezt a 19. század végén a deszka váltotta fel. A fenyődeszkát az Alföldre járó meszesek szerezték be Tokajban vagy Polgáron máramarosi tutajosoktól, majd később Miskolcon fakereskedőktől vásárolták. Altalános volt a földpadló, amit tehéntrágyával kentek és a fal alatt sárga agyaggal mázoltak ki. Csak 1930 körül kezdett a deszkapadló elterjedni, de amikor a háború után nem lehetett deszkát (palid) kapni, betonnal helyettesítették. A régi házak külseje nem sokban különbözött a bükkalj i falvak szegényebb rétegének lakóházaitól. Altalános volt a nyeregtető, a véghomlokzat felső részén vértelekkel (seit), ami korábban fonott volt sárral betapasztva és meszelve. Közepét szív alakú padluk díszítette, amit sárga színnel kereteztek. A házon „cimpla Ids ablakok voltak". A „csepp" kis ablakokba mohával tömött vánkust dugtak a nagy hideg ellen, ami azért érdekes, hogy a helyi üveggyártás ellenére nem üvegezték az ablakokat. A pitvaron a szimpla, fenyőfa ajtó elé egy „szép kis kaput" (kapulka vagy: racka) tettek, hogy a baromfi be ne jöjjön a Yiázha. Tornác nem volt a házak előtt, csak st'enka, vagyis kőből, agyagból rakott ház melléke. Ott üldögéltek, beszélgettek az öregek. Tornácot (gang) csak 1930 körül kezdtek építeni. A ház használata általában a lakásra korlátozódott, ugyanis csak a lakásban aludtak és nem a kamrában, az istállóban vagy a csűrben is, mint a hegy alatti községekben szoktak. Gyertyánvölgyben az egyik munkáslakásban tízen éltek: szülők, nagyszülők és hat gyerek. Priccsen, ágyon, kemencepadkán aludtak, mert a kemence körül széles padkák voltak. A falvakban is hasonlóak voltak a körülmények, s a gyerekek még a padláson is aludtak a