Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG

népességét — a Felvidék legkülönbözőbb nyelvjárása vidékeiről települt be. Anélkül, hog}/ bonyolult nyelvészeti elemzésekbe bocsátkoznánk, el kell fogadnunk a lakosság 18-19. századi nyelvének differenciáltságát. A közönséges nyelv sohasem volt egységes, Szlovákia legkülönbözőbb nyelvjárásainak elemei keveredtek benne. Amikor az első betelepítési hullámok elérték a falut, a szlovák irodalmi nyelv már nem létezett, nem voltak tankönyvek, amelyekből oktatni lehetett volna. Ezért volt a legfontosabb „oktatási segédeszköz" a cseh biblia, amelyet Simonides János, majd az első papok is használtak. A szlovák származású felnőtt lakosság azonban nagyon hamar kétnyelvűvé vált. Amikor a közeli hámortelepüléseken a háromés a kétnyelvűség az egynyelvűség irányába haladt, vagyis a német, magyar, szlovák nyelv együttes használatát a szlovák nyelv váltotta fel, addig a hutatelepüléscken ellentétes folyamat játszódott le. Ez a települések gazdasági kapcsolatrendszerével magyarázható. Amíg a falvakban üvegkészítés folyt, a közösség gazdasági szempontból zárt volt. Ez mondható el az erdei munkák esetében is, ahol a munkavégzés zárt közösségekké formálta az együttdolgozókat és az anyanyelvük használatában sem korlátozta őket. Amikor az üvegtermékeket árusítani kezdték, vagy a faszenet, de különösen az égetett meszet magyar lakosságú vidékekre fuvarozták, rögtön felerősödtek a kétnyelvűséget erősítő gazdasági tényezők. Különösképpen a fuvarozás megindulásától kezdve, a hutás szlovákok jól felfogott gazdasági érdekévé vált a magyar nyelv elsajátítása, hogy a termékeiket eladhatták és mezőgazdasági termékeket vásárolhattak. Ez a folyamat 1831 után vált jellemzővé és az újabb és újabb gazdasági kapcsolatok kialakulásával felerősödött. A kétnyelvűség uralkodóvá válását serkentette a hivatali ügyintézés is. A községek