Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÜNNEPEK, SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK

már csak a legidősebbek emlékezetében élnek rendkívül töredékesen. A boszorkány (bosorák, bosorká) az ördöggel áll kapcsolatban és innen szerzi gonosz tudományát. Külsőre úgy néz ki, mint a többi ember, templomba is jár, vallását is gyakorolja. A boszorkányságot nem tanulhatta meg akárki, csak azok válhattak boszorkánnyá, akiknek a szülei is azok voltak, és rájuk hagyta a tudományát. A boszorkányok nehezen haltak meg, három, négy napig haldokoltak. Addig agonizáltak, amíg valakinek kézfogással átadták a tudományukat. Ilyenkor cselhez folyamodtak: seprűt nyomtak a kezükbe, mire vihar, jégeső támadt, s ez azt jelentette, hogy a boszorkány meghalt. A boszorkányok ártó működésüket mindig éjféltájban fejtik ki, de még két igen jeles alkalom van, a Szent György napja és a Lucanap. A hutások hiedelme szerint a boszorkányok csak akkor bántják az embert, ha felismerik őket, mint a Lucaszéket készítők. Egyébként nem. A boszorkány az állatok rontásában fejti ki leginkább bűnös tevékenységét. Rontásaik alkalmával átváltoznak valamilyen nem emberi alakba. Többnyire macska vagy béka lesz belőlük. Az emberek a nagyobb békáktól féltek különösen. Ha ilyet találtak, különösen ha az istállóban fedezték fel, össze kellett verni és ki kellett dobni a trágyadombra, mert így másnapra a boszorkány fekvő beteg lett. A boszorkányok rontásával kapcsolatos történetek döntő része a tehénrontásról szól. Amikor a tehén beteg lett, vagy valamilyen okból elapadt a teje, azt mondták: a boszorkány elvitte a hasznot. A rontás megelőzésére szentelt vízzel védték az istállót és a jószágot. A tavaszi kihajláskor is szenteltvízzel hintették meg a tehenet.

11 11 Mácsl, 1980. 46-47.