Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

TÁPLÁLKOZÁS

A sütés-főzés tudománya nemzedékről nemzedékre öröklődött. A lányokat már 8—10 éves korban konyhai munkára fogták, s elvárták tőlük, hogy 12 éves korukra az „alapételeket", leveseket, tésztákat, sülteket tudják készíteni. 14—16 éves korukra pedig el kellett sajátítani minden főzési ismeretet, különösképpen a kenyérsütést, kalácsok, sütemények készítését. A 20. század elejétől széles körben elterjedt az, hogy a lányokat cselédnek adták. Nyilvánvalóan a pénz-, a jövedelemszerzés volt az elsődleges szempont ebben, de nem volt elhanyagolható tényező a nyelvtanulásé és a tapasztalatszerzésé sem. A lányok ily módon megismerkedtek a városi konyhával, s hazatértük után több új ételt honosítottak meg. A hutatelepülések lakosságának hagyományos táplálkozásában nagyon változatos ételek játszottak szerepet sokszor helyi, speciális sajátosságokkal és szokásokkal párosulva. Ezeket az alábbiakban a főbb ételtípusok szerinti csoportosításban mutatjuk be. Levesek A leves volt a legváltozatosabban elkészíthető ételféleség, ezért szinte állandóan szerepelt az egyes családok étrendjében. Levessel kezdődött az ebéd, levest fogyasztottak vacsorára, az idősebbek még reggelire is. A hutatelepüléseken az asszonyok legszívesebben habarással [trepanié) készítették az ételeket. E készítési mód népszerűségére utal közvetett módon az, hogy a pitvar, vagy a konyha falaira függesztve sokféle habarófa (trepárky) szolgálta a háztartás igényeit. Ezeket az eszközöket a férfiak készítették. A habarással történő ételkészítés tekintetében a hutás szlovákok konyhája szorosan igazodott a szomszédos magyar,