Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

állatok teherbíró képessége miatt ezzel az áruval a kör­nyező falvakat keresték fel, elsősorban a Tisza és a Her­nád folyók vonaláig. 37 A. szarvasmarha tartása A települések állattartásában - mint ez a statisztikai adatokból is kiderül - az 1970-es évekig a szarvasmarha tartása töltött be hegemón szerepet. Többirányú haszno­sítása miatt az állatállomány szaporítása a családok vagyoni gyarapodását szolgálta, a növendékállatok nevelése pedig a tőkeállomány fejlesztését. A hutatelepülések állattartásá­nak lényegére tapint rá Bencsik János, amikor a bükk­szentkereszti hagyományos szarvasmarhatartás vizsgálata során a következőket állapítja meg: „Addig, amíg lóte­nyésztésre nem vállalkoztak, inkább megvásárolták a csi­kókat és azokat törték be igázásra, addig a szarvasmarha­tartást a fejőstehenek tenyészésbe állítására alapozták. A borjúkat, ha azok üszők voltak, további tenyészállatoknak szánták, ha bikaborjak, akkor hizlalásra és vágóra értéke­sítésre. Ha ivartalarútották, akkor pedig jármos ökörként szolgálták azok a parasztgazdaság céljait, mindenekelőtt az erdei munkák során a faszállítást, irtások esetén a ne­héz farönkök mozgatását, továbbá mészégetéshez a kö­vek szállítását." 38 A hutatelepüléseken — ahol a szűkös legelőterületek ellenére mindenütt jellemző volt a szarvasmarhatartás — az első világháború végéig döntő részt magyar szürke marhát tartottak. Az 1920-as években következett be az 37 A bükki hutatelepülésekre vonatkozóan is bőven közöl adatokat VigaGy., 1979. 282-284. 38 Bencsik]., 2001. 85.

Next

/
Oldalképek
Tartalom