Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

átfésülték a szenet, így a por a földön maradt. Ha közben esetleg tüzes volt a szén, porral fojtották el az égést. Egyegy boksát ötszörre-hatszorra lehetett csak kibontani. A kiégett és lepucolt boksát stukmk. hívták. A kibontott szénre nagyon kellett vigyázni, mert a közepükön korhadásos, taplós fadarabok sokáig tartották a tüzet és hirtelen lángra lobbanhattak. A kiégett szenet ezért nem lehetett magára hagyni, vizet is tartottak a boksa mellett egy hordóban, vag}' patak közelében égettek, hogy elolthassák az esetleges tüzet. A szénégetőktől fuvarosok szekérrel vagy nagy zsákokban hordták a szenet a diósgyőri vasgyárba. Az erdészet a hivatalban fizette ki a szénégetők bérét. A saját részre égetők a szenet vagy eladták a fuvarosoknak vagy maguk értékesítették. Leggyakrabban malmokba, olajöntőkbe (Mezőkövesd, Tard) hordták, ahol lisztért, olajért kicserélték. Répáshután az 1950-es években egy időre megszűnt a szénégetés, mert az erdészet a tűzifát is jól tudta értékesíteni és így nem volt célszerű faszénné égetni. Az 1960-as évek végén az olaj fűtés elterjedésével csökkent a kereslet a fa iránt, s ekkor kezdték el ismét a felmaradt fát szénégetés révén hasznosítani. Ettől kezdve több nyugateurópai országba is exportálnak faszenet. Borsod-AbaújZemplén megye évi 300 vagonos faszéntermeléséből Répáshuta környékén 79 vagonnal állítanak elő. A falu határában 20—24 fő foglalkozik faszénégetéssel, 8-10-en pedig csomagolással. A szénégetők fele 40 év alatti, a többiek pedig 60—70 évesek. A fiatalabb szénégetők havonta adag 100 mázsa, az idősebbek 70—90 mázsa szenet tudnak kiégetni folyamatos munkával. Ezt a teljesítményt akkor tudjuk igazán értékelni, hogyha figyelembe vesszük: 1 köbméter (kb. 800 kg) fából 160 kg faszén lesz.