Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

már 12—20 személy befogadására is alkalmas építményt, ún. jármas kunyhót (Jarmova kaliba) készítettek. Ennek alaprajza általában téglalap alakú volt. Ennek is nyitott volt a teteje, hogy középen a földön tüzet rakhassanak. Az építmény sátorszerűen összetámasztott oldalfalait ágasfákra fektetett gerendák tartották. Ideiglenes jelleggel épült a félhajas kunyhó (najedna facku ko/iba). Nyáron építették és általában csak eső ellen védett. Formája lehetett kerek vag)' szögletes. Sokszor egy-két fa törzsét vagy alsó ágait használták fel rögzítésre, de ha erre nem volt lehetőség, ágasfákat alkalmaztak az eső ellen védő egyszerű tetőzet megtartására. Ez az épülettípus többnyire a mészégetők ideiglenes lakhelyéül szolgált.

12 Fia a favágóknak hosszabb időt kellett távol tölteni otthonuktól és stabilabb építményekben laktak, akkor időközönként az aszszonyok csoportokba szerveződve látogatták meg őket, hogy a legszükségesebb élelmiszereket biztosítsák nekik. Száraz tésztát, krumplit és szalonnát vittek a dolgozóknak. A favágók sajátos munkaszervezeti formákba tömörülve végezték munkájukat.

13 A gyalogos favágókat öjfavágóknak (slogár) is nevezték a tűzifa számbavételekor használt mértékegységről. Tehát alapvetően tűzifakitermelők voltak. Az ölfavágók legrégebbi munkaszervezeti formája a döntőpár volt. Ebben a nehéz és veszélyes munkavégzésben nagyon fontos volt az összeszokottság, az állandó közös munka. Később 6—12 fős létszámú bandákba tömörültek a bandagazda vezetésével. A kereseten igazságosan osztoztak, a gallyazok feleannyit kaptak, mint 12 A Bükk hegységben dolgozó erdei munkások kunyhóiról Bakó F., 1978. írt monográfiát. 13 A fakitermelésnek igen jelentős irodalma van. Ezek közül jelen esetben kiemelésre méltó: Enjedi]., 1904.; Peíercsák T., 1984.; Tóth A., 2001.