Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

a fadöntők. Az erdész nyilaknak nevezett sávokban osztotta ki a bandák között az erdőt. A favágók legfontosabb munkaeszköze a Bükkben általánosan elterjedt nagyfűrész [velka pila) volt, s csak ritkán használtak döntőfej szét (fejsze, szekera), ami kissé bárdhoz hasonló, olykor 2 kg súlyú eszköz volt. Kovács készítette, hosszú nyelét bükkfából vagy gyertyánból faragták. A nagyfűrészt szintén kovácsok készítették. A régi fűrész annyiban különbözött a gyári készítésű és boltban kapható ún. keresztvágó fűrészektől, hogy „nem volt ennyire kicsipkézve". A fűrész fémrésze a platt, fogantyúja: rucska. Ismerték az országszerte elterjedt segédeszközt, a fűrészfog-hajtogatót (sramkar), de ugyanúgy ritkán dolgoztak vele, mint a reszelővel. Eleve úgy állították be a fűrész fogakat, hogy ne egymás után álljanak, mert akkor munka közben szorult a fűrész. Könnyebb és a döntő fejszétől kissé eltérő alakú volt a balta, amit kovácsos baltaként ismertek. Ezt is kovács készítette. Gallyazásra, darabolásra használták, használják a korábbiakkal megegyező alakú, mai gyárilag készített baltát is. Az ölfavágók az erdőgazdaságból kapott gallyvágó eszközt ormányos baltának hívták. A fakitermelés során hagyományos és általánosan elterjedt eszközök a vas- és fabunkók. Az előző nem különbözik az országosan ismerttől. Ezt elsősorban a mészégetők használták. Az utóbbiak feltétlenül több figyelmet érdemelnek. Egy fából faragták ki az egyszerűbb fabunkót, amelynek helyi neve: bagyog, bunkó. Akkor készített ilyet az öl favágó, amikor helyettesíteni kellett a hiányzó kétrészest, a kijanyt. Alkalmas, görcsös fából készült a bagyog. Keskenyedő nyélrészt faragtak ki a jobbára változatlannak hagyott fej folytatódásában. A favágók általában nem kedvelték ezt az eszközt, mert könnyen kiesett a kézből