Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN
borjút kötélen odaengedték egy pillanatra (Szuha-völgyi adat). A Turóc-völgyben burgondiát, krumplihéjat adogattak a tehénnek, így ösztönözték arra, hogy leadja a tejet. A fejés általában a gazdaasszony feladata volt. Csak nagy szükség esetén fejt férfi, például ha nem volt felesége, vagy az beteg volt. Akadt olyan gazdaság is, ahol mindig a férfi fejt. Az ilyenre mondták, hogy ott „az asszony nagy parancs volt". 10 A fejés időpontja évszakonként változott. Nyáron hajnalban 4 órakor fejtek, este, amikor hazajött a csorda, 7 óra körül. Télen reggel 6-7 óra tájékán és este 5-6 óra tájban, esetleg még korábban. A rugós tehénnel igen nehéz volt bánni. Az ólban a tehén faránál a hídlás végébe erős kampót rögzítettek és ahhoz kötötték ki az egyik hátsó lábát. így meg lehetett fejni. Veréssel, rúddal és nyűggel is kényszerítették fejeshez szoktatni, vagy igényeihez alkalmazkodva: krumplihéjat, répát, korpát tettek elé, vakargatták a szarva közét. Amelyiken aztán semmi sem fogott, azt eladták vágásra. A rúgás, döfés olyan hiba volt, hogy a törvény az ilyen tehenet visszaítélte eredeti gazdájához. A tehén általában jobban állta annak a kezét, akihez hozzászokott. Sok helyen szokás volt a fejőruha használata. A fejés előtt kezet mostak. A fejőedény, a zsétár 10 (zsojtár) korábban fából készült, a módosabbaknál rézabronccsal volt összefogva. De fejtek kétfülű cserépfazékba is. A századforduló óta az üzletekben kapható zománcozott zsajtárX használnak. Fejés előtt a tehén tőgyét mindig lemosták langyos vízzel. A zsajtárbm vitték hozzá a vizet. A mosás után száraz kendővel meg is törölték. Ha a zsajtárban maradt egy kis víz, a tehén hátsó lába mellé öntötték ki. A tehénfejés időigényes munka volt, mindig attól függött, melyik tehén hogyan adta le a tejet, nehezen vagy könnyen: „ Van amelyik erősen adja, van amelyik cérnaszál vékonyan". 11 Általában 10—15— 20 perc alatt fejtek meg egy tehenet. Addig fejték, amíg teljesen ki nem ürült a tőgye. A tej nem maradhat benne, mert akkor a tőgy szövete megcsomósodik és begyullad, aminek a gyógyítása nagyon gondos kezelést igényel. A gondatlan fejés következtében a tehén megbetegedik. Általános gyakorlat, hogy fejés közben a tehénnek enni adnak, répát vagy szénát „azért, hogy odafigyeljen a hasára, ne a fejőre". 12 Amelyik tehén nem akarta leadni a tejet, azzal egy darabig mérgelődtek, aztán megjavították és eladták a mészárosnak. A lánygyereket az anyja néhol 10-12, máshol (Alsószuha) 16 éves korában tanította fejni. Arra biztatta, hogy ne féljen a tehén mozdulataitól. Határozottan végezze a fejést, üljön a kisszéken és húzogassa a tehén tőgyét. Az anyja mellette állt, amíg meg nem tanulta. A tej kezelése A tejet fejés után takaratlanul vitték be a házba. Már a 19. században sem volt jelentősége annak, hogy van-e ott idegen vagy nincs. A tejet cserépfazekakba szűrték szét. A tejhabbal a legtöbb helyen nem csináltak semmit, amire leszűrték, az eltűnt. A Szuha és a Turóc völgyében a zsétárban maradt tejhab lett a macskák eledele. A tejszüréshez sűrűn szőtt vászonruhát használtak. A tej és a tejtermékek értékesítése A tejet, tejterméket hogyan és hol adták el, az függött a helytől és a fogyasztóktól. A dernői és a Turóc-völgyi adatok szerint a tejet a faluban adták el olyanoknak, akiknek nem volt tehenük. Sokan hordták háztól, s havonta fizettek érte. A tejterméket szintén megvették helyben. Majd az 1920-as és 40es évek között több kisebb településen, így például a Turóc-völgyben Lévárton és Deresken jelentős tejpiac alakult ki, ahol főleg vajat és túrót árusítottak. Voltak olyan házak, ahová az asszonyok rendszeresen hordták a vajat, túrót, tejfelt, tojást. 14 kilométerről gyalogosan vitték a városba. Akinek aztán nem volt biztos helye, az a piacon értékesítette piaci áron. A Szuha-völgyből a közeli Putnokra butykosokban vitték a tejet piacra. A bütykösök nyakán volt a félliteres bádogmérő. A tejterméket háti és kézi kosarakban hordták. A kosárba tették a tojást, túrót, 109 Domby Lajos alsószuhai lakos közlése. 110 Zsétár, zsajtár, zsojtár. Vö. Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai, I—II. köt. Budapest, 1955. 734-736. 111 Mondták többen is az állattartó gazdák közül. 112 Lévárt. Horváth Lajos közlése.
