Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN
Majdnem minden háznál aszalták, különösen addig, amíg megvolt a kemence. Az aszalt somot azután télen a fonókban felkínálták, mert jó volt nyálítónak. Az aszalt som főzetét gyomorbántalmak ellen iszogatták. A bodza (Sarabucus nigra) bogyóját nyersen ették, néhol lekvárt főztek belőle, amelyet kimondottan orvosságként fogyasztottak tüdőbetegségben, asztmában és léghurutban szenvedők. A csipke (Rosa canina) a legközismertebb vadcserje. Legelők, erdőszélek, vízmosások közönséges cserjéje a Turóc-völgyben és a Csermosnya mentén is. Ősszel, amikor a bogyója megpirosodott és a dér megcsípte, mindenki szedi, aki csak teheti. Vitaminban gazdag lekvárját, teáját a legjobb orvosságnak tartják. Étvágyhozó szer is. A lekvár főzés sok időt vesz ugyan igénybe, de nem sajnálják rá az asszonyok a szabadidejüket, mert mint mondják: „jó ha van a háznál!". Bort is készítenek csipkéből: víz, cukor és élesztő hozzáadásával. A vadkörtét (Pyrus achras) mindenütt gyűjtögették, hiszen bőven volt a legelőkön, erdőszéleken. Ha írettet (érettet) találtak, azt helyben megették, a zöldet hazavitték. Fölterítették a padlásra, kiválogatták, a rothadtakat kidobálták. A Szuha-völgyben „be volt szépen a pad eresztve marhatrágyával, oda öntötték fel a vadkörtét. Két hét múlva megévedt, akkor már lehetett enni. Ha nem fogyott el, megaszalták télire. Betették kenyérsütés után a kemencébe, amíg szárazra nem aszalódott, otthagyták. Téli délutánokon, estéken aztán megfőzték a jó vadkörte susinkát, ez is kiváló nyálító volt a fonóknak. A gyerekhad pedig jó gyümölcspótlót kapott. A susinkát még kalácsba is tettük. A század elején igen sok vadkörtefa volt, de ez már a múlté. Kivágták az erdei rétekről, tisztásokról, újakat pedig nem telepítettek helyettük. A vadkörtefából jó erős asztalt lehetett faragni, ez volt a divat a századfordulón". A vadkörtéből jó pálinkát lehetett főzni. A leszedett gyümölcsöt hordóba rakták erjedni, és a pálinkát házilag, úg^/ mondták, hogy lavóron főzték ki. Majdnem minden háztartásban megvolt hozzá a felszerelés. Egy nagy fazékba belerakták a kellő mennyiségű cefrét. Ennek közepébe állítottak egy drajfuszt Drajfuszok (háromlábút), arra tettek egy tálat, amibe csöpögött a pálinka. A fazék tetejét befedték egy lavórral (tállal), amelynek közepébe tettek egy nehezéket, követ, hogy tökéletesen lefedje a cefrés fazekat, majd a lavórt teleöntötték vízzel. A fazék széléhez még tisztával is hozzátapasztották, hogy légmentesen zárjon, nehogy elillanjon a szesz. így főzték lassú tűznél. Amikor a lavórban a víz felmelegedett, kimerték és hideg vízzel pótolták. Egy adag főzéséhez háromszor is cseréltek vizet. A harmadiknál már nem tüzeltek annyira, hogy a víz újra felmelegedjen. Amikor kihűlt a fazék tartalma, felbontották a tapasztást és újabb adagot tettek fel. A pálinkát butykosokba öntötték. Amikor az összes cefrét kifőzték, következett a tisztázás, vagyis az első menethez hasonló módon még egyszer átpárologtatták az alkoholt. Hogy le ne égjen a cefre, mielőtt hozzákezdtek a művelethez, zsíros tojukenővtX gyengén átkenték a fazék alját, amelyre még zabpelyvát szórtak rá egy centi vastagon. Az edénybe először a sűrűjét, majd a levét öntötték rá, hogy a pelyva fel ne jöjjön. (Mivel a felszereléshez lavór is tartozott, az így főzött pálinkát a szlovák slivovica „magyarításaként" lavoricának is nevezték.) A vadalmát (Malus silvestris) csak azok az emberek gyűjtötték, akiknek nem volt almafájuk. A padláson tárolták, betakarták pokróccal, ponyvával. Voltak olyan jófajta vadalmák, hogy ha télen kővé fagyott is a padláson, fogyasztásra alkalmassá tették kiengesztelés után, igen finom volt. Az apró sárga vadalmát rendszerint káposztás hordóba betaposták a káposzta közé. Vadalmából háromféle italt készítettek. Az összezúzott gyümölcsöt kipréselték, ha bort akartak nyerni, akkor a vadalma-lére cukrot öntöttek és egy nagy fahordóban hagyták erjedni, általában hat hétig. Az így nyert alkoholos italt kétszer letisztították az aljára rakódott seprőtől. A vadalma bor kellemes italnak számított, különösen nyáron a nagy melegben, a mezőn dolgozók vitték magukkal. Ebből készítették az almaecetet. 55 Ekkor hagyták, hogy megsavanyodjon, beecetesedjen. Savanyú levesek, 54 Ugyanezt a gyakorlatot követték Észak-Magyarország-szerte. Ujváry i. m. 241. 55 Szabó László: Az almabor és az almaecet készítése a Tiszaháton. Ethn., LXXII. 1961. 468.
