Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

INTERETNIKUS ÉS REGIONÁLIS KAPCSOLATOK GÖMÖR NÉPI KULTÚRÁJÁBAN

A megtakarított pénzt hazavitték. A szabadságukat együtt töltötték a családdal, segítettek az éppen időszerű munkákban, majd visszautaztak. Az Amerikába vándorlás egyetlen célja a pénzkereset volt. Minden kivándorló arra törekedett, hogy munkabéréből minél többet megtakarítson. A takarékos emberek a személyi kiadásaikat igyekeztek minél kisebbre szorítani. Szerényen éltek, spóroltak. Az otthoni szegény életforma megváltoztatásának reménye lebegett előttük. Terveikben elsősorban egy családi ház építése és földvásárlás szerepelt. A szorgalmas amerikásoknak ezt sikerült megvalósítani. A hazaérkezés után lényeges változások történtek az építkezésben és a népi kultúra számos területén. Ezek közül azokra utalok, amelyeket maguk a lakosok is számon tartottak és melyekről mint lényeges változásról beszéltek. Az első házépítő amerikás pénzen Gergely Balázs volt. Pár évvel a kivándorlás után levelet írt Szobonya Pál bírónak, szerezzen egy jó kőművest, mert házat akar építeni Lévárton, kőházat ganggal. Egy Varga nevű kőműves Béreikéről felvállalta a munkát és amikor Gergely Balázs a nyár végén viszszament Amerikába, már állt a tornácos, cserépfedeles ház. Gergely Balázs még néhány évig kint maradt. A további megtakarított pénzéből földet, gazdasági felszereléseket vásárolt, s azután családjával végleg hazatelepült Lévártra, a szülőfaluba. A lévárti amerikásoknak mintául szolgált Gergely Balázs háza. Mindenki olyat akart építtetni. Sorban, egymás után épültek az új házak. Az 1910-es évekre eltűntek a szalmás tetejű házak. Amerikai pénzen 22 ház épült kőből, téglából, cseréppel fedve. Azok is „amerikás" pénzen építkeztek, akik nem voltak Észak-Amerikában. Az építkezéssel kapcsolatos munkákat elvállalták. Követ, téglát, cserepet fuvaroztak és az építkezés minden munkájában részt vettek. Ez a munkalehetőség jó keresetet biztosított és így azok is építkezhettek, akik nem Amerikában keresték a pénzt. A múlt század végéig csak egy olyan kút volt a faluban, amelyben iható víz volt. Ezt a falu közös költségen ásatta. Minden visszatért amerikás ásattatott a portájára olyan mélységű kutat, amelynek a vize egészséges, tiszta, iható volt. A kútépítés költséges volt, mert többnyire csak pár métert lehetett ásni, azután a sziklás talajt csákányozni, robbantani kellett. Rendszerint 8-10 méter mélységben, olykor mélyebben érték el a víz forrását. így válik érthetővé, miért volt költséges a kutak építése. Az új házakból kiszorultak a régi bútorok. A századfordulón divatos karos lócák, politúros asztalok, szekrények, komódok, karszékek és ágyak foglalták el a régiek helyét. A viseletben is jelentős változás történt. Az Amerikából hazatért férfiak gatya helyett nadrágban jártak, zakót, mellényt vettek fel, kalapot tettek a fejükre. Nyakkendőt kötöttek, mancsetta gombot használtak. Ezeknek „addig hírét se hallottuk Lévárton". A ködmön, bunda helyett nagykabátban mentek a templomba, lakodalomba vagy a vásárba. Az első esernyőt is ők hozták a faluba. A nem amerikás férfiak viseletében továbbra is megmaradt a bőgatya, csizma, kucsma, ködmön és a guba. Az „amerikás öltözködés" az évek folyamán egyre terjedt, s a két világháború között már szinte teljesen kiszorította a régi ruhadarabokat. A régi viselet elmaradását azonban nem bizonyos, hogy csak a „kivetkőzés" okozta. Az idősek, akik nem „váltottak", elhaláloztak, s velük együtt tűnt el a hagyományos öltözet. A női viseletben a singéit szoknyát a viganó, a csizmát a cipő váltotta fel. Megjelent a blúz, a lagos vagy bársony öv a derékon. A női bugyogó is Amerikából került Lévártra. Az amerikás lányok ünnepnapokra arany nyakláncot tettek a nyakukba. Az arany nyaklánc nagy ajándékként - a házassági szándék kinyilvánításaként - szerepelt a legény-lány kapcsolatban. A viselkedési szokásokban, egyes szokásokban is változások kezdődtek. így pl. a bálban, lakodalomban a legény a leány elé állt, meghajolt előtte és úgy kérte fel táncolni. A hagyományos táncokat a városi táncok szorították ki. Az „úrias", az „amerikás" beszédet, viselkedést a fiatalság körében egyre többen kezdték utánozni. Az Amerikába családjukkal kiment lányok ott férjhez mentek. Több volt a kivándorolt férfi, mint a nő. A magyar férfiak magyar nőt és lehetőleg falubelit vagy lehetőleg környékbelit igyekeztek feleségül venni. A lányok mind asszonyként tértek haza, és így már a családjuk, az új generáció az „amerikás életmód" szerint nevelődött. Az amerikásokkal jött divatba az eccajg, a cinkanál, a villa és a kés. Figyelemre méltó azonban, hogy a táplálkozás szokásai, az ételnemek csak csekély mértékben változtak. Az asszonyok Amerikában az ételeket ugyanúgy készítették, mint odahaza. Az ízeket megőrizték. Az alapanyagban, a felhasználásban némi módosulást eredményezett az, hogy több húsféleséget fogyasztottak, amit nem csak főzve, hanem sülve is készítettek. A rizs először az amerikásoknál került az asztalra. A visszaemlékezők elbeszéléseiből érdekességként említhetjük még, hogy az amerikás férfiak ötlövetű loververt (forgópisztoly) és faj toló gyűrűt (boxer) hoztak magukkal. De már olvasmányok, újságok és regények is hazajutottak a kuferban (utazó pántos láda). Amerikában sokan járattak újságot, szabad